2p
A miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nélkül már nem globális szereplő Európa.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a visegrádi országok miniszterelnökeinek varsói találkozóján 2016. július 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét – ezt közölte Orbán Viktor a visegrádi országcsoport kormányfőinek Varsóban tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón. A miniszterelnök szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, és minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a „lehető legrosszabb” válaszokat adta, és ezzel „aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát”, olvasható a kormány.hu-n.

Az EU-nak tisztáznia kell álláspontját a migráció ügyében

A bevándorlás kapcsán Orbán Viktor kifejtette, hogy az „Európai Uniónak tisztáznia kell álláspontját a migráció ügyében, mert jelenleg nem beszél őszintén és tisztán, nem mondja meg, hogy mi a célja”. Emellett kitartott azon álláspont mellett, hogy az illegális bevándorlást még Európa határain kívül kell megállítani. Ebben egyébként a V4-ek segítséget ajánlottak fel Magyarországnak, Szlovákia további segítséget ajánlott fel a biztonság fenntartásához.

Mindeközben az osztrák határon pedig várhatóan újabb kerítés épül majd, az eddigi 30 kilométer helyett már 100 kilométeres szakaszt terveznek lezárni az osztrákok, erről itt írtunk bővebben. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG