2p
Hatalmas a terrorveszély a Franciaországban.

Mintegy 15 ezer embert tartanak számon radikalizálódás miatt Franciaországban - közölte vasárnap Manuel Valls francia miniszterelnök. A kormányfő megismételte, hogy példanélküli a terrorfenyegetettség az országban. "Úgy tekinthetjük, és érzékelem a számok erejét, hogy megközelítőleg 15 ezer embert tartunk számon azért, mert a radikalizálódás útjára lépett" - fogalmazott a miniszterelnök az Europe1 kereskedelmi rádiónak és az I-télé hírtelevíziónak adott interjúban.

Figyelnek

A kormányfő nem pontosította, hogy ezek az adatok a titkosszolgálatoktól vagy a szociális szervektől származnak. A hatóságok korábban azt közölték, hogy a titkosszolgálatok megközelítőleg 10 ezer olyan emberről tudnak, akik iszlamista körökhöz tartoznak vagy azokkal kapcsolatot tartanak fent. Manuel Valls elmondta, hogy ezenfelül mintegy 300 olyan embert tartanak fogva, akik közvetlen kapcsolatban állnak terrorhálózatokkal.

Jean-Jacques Urvoas igazságügyi miniszter egy vasárnapi interjúban azt közölte, hogy a 188 francia börtönben 1400 radikálisnak tekintett embert tartanak fogva, közülük 325-öt terrorizmussal kapcsolatban gyanúsítottak meg, és 80 százalékuk még ítéletre vár.

"Hétszáz francia vagy francia lakhellyel rendelkező dzsihadista harcol jelenleg Irakban és Szíriában" - emlékeztetett a miniszterelnök. Köztük 275 nő és több tucat fiatalkorú is található - tette hozzá. Az iraki és szíriai harcokban a kormányfő tájékoztatása szerint eddig 196 francia dzsihadista vesztette életét az iszlamisták oldalán.

Franciaországban az elmúlt másfél hónapban három olyan dzsihadista merényletet hajtottak végre, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt. Közülük a legtöbb áldozattal a július 14-i nizzai támadás járt, amelyben 87-an vesztették életüket. Tavaly 147-en haltak meg terrorcselekményekben az ország területén.T

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG