4p
Első kongresszusi látogatásán Donald Trump félretette a rá jellemző viselkedést, és hirtelen olyan volt, amilyen egy amerikai elnök lenni szokott: normális hangnem, hagyományos stílus. A tartalom viszont nem változott: falépítés, gazdasági nacionalizmus, fizettetés az ország partnereivel, viszont mindehhez együttműködést kért.

Ami a legfeltűnőbb volt a beszéd kezdetétől, hogy Trump nem ordított, nem tirádákat adott elő, hanem beszélt. Ráadásul nem is volt ellenséges hallgatóságával, hanem együttműködést, egységet emlegetett republikánusokkal és demokratákkal egyaránt, sőt, ha mondhatjuk, támogatást kért. Ez végülis logikus, hisz egyedül az elnök nem tudja végigvinni programját, ha nincs mögötte a választott képviselő-testület, ez esetben a kongresszus támogatása.

Nem magasröptű

A BBC szerint olyan mondat is elhangzott, amire a középiskolai angoltanárok (már az amerikaiak) felvonhatták szemöldöküket, valahogy így hangzott: bátornak kell lennünk, hogy megosszuk az álmainkat, melyek kitöltik szívünket, a bátorságot, hogy kimutassuk a reményt, mely felkavarja lelkünket/lelkünkben kavarog, és elég magabiztosak legyünk, hogy ezeket az álmokat és reményeket megvalósítsuk. Kétségtelen, hogy Trump beszéde egyébként sem szokott túl magasröptű lenni, ami lehet szándékos is, hogy az alacsonyabb társadalmi rétegek szívéhez szóljon, bár mondjuk a kongresszusban jobb ötlet cizelláltabb nyelvezetet alkalmazni.

Egészségügy

Ami a témákat illeti, fontos szerepet kapott az egészségügy. Az elnök néhány mondat erejéig szidalmazta az elődje által kidolgozott, korábban biztosítás nélküliekre is kiterjedő, Obamacare-nek is nevezett rendszert, majd felvázolt egy elég bonyolult, nem teljesen összeálló szisztémát, hogy mit képzel el helyette. Végül ismét egy igen egyszerű zárás következett, kissé kampányszerű: minden, ami rossz az országunkban, az megjavítható, minden probléma megoldható, minden sérült család gyógyulást és reményt találhat.

Egyedül nem megy

Ezek után a tervezett elnöki költekezés következett: a védelmi kiadásokat 54 milliárd dollárral növelné, az infrastruktúra programra ezer milliárdot szánna. Ennek egy része magántőke lenne, tette hozzá az elnök (a demokraták korrupciót sejtenek), mindazonáltal a költségvetési hatás erőteljes lesz ilyen számok mellett. A finanszírozásról ugyanakkor nem esett szó, a szép, hosszú falról a mexikói határon annál inkább.

Közben elhangzottak az egységre való felhívások, mivel az elnöki rendeletek lehetőségeit Trump kimerítette, és a továbbiakban bármihez fog, szüksége lesz a törvényhozás hozzájárulására, esetenként nem csak saját pártja, hanem a demokraták támogatására is. Ezt egy újabb frázisban foglalta össze: a demokratáknak és a republikánusoknak össze kell fogni, egységesnek kell lenni Amerika és az amerikaiak érdekében.

Bevándorlás

Ami a bevándorlást illeti, a szokásos frázisok mellett megpróbált az ellenzék számára is elfogadhatóbb képet felvázolni: pozitívabb bevándorlási reformról beszélt, feltéve, hogy ezek nem veszélyeztetik az amerikaiak béreit, a nemzetbiztonságot, vagy a törvények tiszteletét és betartását. Ahogy mondta: ha a demokraták és a republikánusok az amerikai állampolgárok jólétét tartják szem előtt, akkor találhatnak megoldást a kérdésre. A nap korábbi részében a sajtónak háttérbeszélgetéseken azt nyilatkozta, hogy a már ott élő, de rendezetlen státuszú bevándorlók helyzetének normalizálására is sor kerülhet, ha nem követtek el bűncselekményt.

Ez a kongresszusi beszédben ugyan nem hangzott el, de a lehetőség ezáltal adott, hogy az elnök visszakozzon attól a korábbi elképzeléstől, hogy akár családtagokat is kitoloncoljanak rendezetlen helyzetük miatt. A BBC szerint a párbeszéd lehetősége megnyílt, de az egységről szóló gondolatok füstbe mehetnek, ha néhány dühös Twitter-bejegyzés követi őket, mint többször korábban. Amúgy is inkább illik az amerikai elnökhöz egy normál hangnemű beszéd, ami most a kongresszusban elhangzott, mint a rövid, de velős netes megnyilvánulások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG