3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Veszélybe került a vonal teljes körű felújítása.
Megszépülnek a kocsik. Fotó: Wikimedia Commons/Rovibroni

A 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása keretében az állomásokra vonatkozó magas ajánlattételi árak azt okozhatják, hogy a megállókat nem újítják majd fel - mondta Tarlós István.

A főpolgármester szerint a beérkezett ajánlatok a kiszámított mérnökárhoz képest olyan magasak, hogy erre nincs fedezete a fővárosnak és a BKV-nak, így a fővárosnak ezt a jelek szerint nem áll módjában elfogadni.

Mást mondott Lázár

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig arról tájékoztatott, hogy a kormányzat nem fogja tudni jóváhagyni a felmerülő többletköltség-igényeket - ismertette a főpolgármester, aki szólt arról is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján ennek ellenkezőjéről beszélt, ami zavart okoz. Erről itt olvashat bővebben >>>>

Tarlós István elmondta, Lázár János csütörtökön azt közölte, hogy a kormány annyit finanszíroz, amennyiről a főváros dönt. A miniszterelnök álláspontja az, hogy a fővárosnak mindenhez meg kell adni a szükséges támogatást, ha a program kisebb, ahhoz is, ha nagyobb, ahhoz is - idézte Lázár János szavait Tarlós István, aki megjegyezte, hogy ez a bejelentés "nagyon kellemesen érinti a fővárost".

A főpolgármester közölte, hogy az állomásokra adott ajánlati árak várhatóan mintegy 30 százalékkal lépik túl az eredetileg becsült értéket.

Az Index írta meg a héten, ha kiemelik a metrófelújításból az utaskomfort-növelő, akadálymentesítő elemeket, Brüsszel nem fogja támogatni a 3-as metró felújítását, és a kormányzati támogatás is bizonytalanná válhat. A felmerült többletköltségek miatt pedig lefeleznék a beruházást: csak a síneket és kocsikat újítanák fel, az állomásokat nem.

A 3-as metró felújításának költségeire több mérnöki becslés is született. A különböző elemek (például liftek) beszámításával egészen 160-180 milliárdosra szökött fel a becsült költség, az eredeti 120 milliárdos becsléshez képest - írta a portál.

A felújításra a mintegy 140 milliárd forintnál több pénz nem lesz, és annak a veszélye is fennáll: ha többre lenne szükség, akkor az Európai Unió olyan drágának tartaná a beruházást, hogy nem adna támogatást. Az már egy másik helyzet, ha a kormánynak van annyi pénze, hogy a jelenlegi mértéket meghaladóan hazai forrásokból finanszírozza a beruházást - jegyezte meg.

Tarlós István azt mondta, a mintegy 140 milliárd forint keretösszeg a felújítási plafon, és ha ez így marad, akkor el kell hagyniuk az állomások felújítását, mert fedezet nélküli kötelezettséget nem vállalhatnak.

Nem lesz állomás glancolás

"Szó sincs arról, hogy nekünk úri passzióból egyszer csak eszünkbe jutott, hogy (...) hagyjuk a fenébe az állomásokat" - fogalmazott a főpolgármester, aki hangsúlyozta: ha ez így lesz, akkor a főváros önhibáján kívül kerül ebbe a helyzetbe.

Tarlós István azt mondta: ha az alagút, a szerelvények, a sínek, a biztonsági berendezések, valamint az áramellátó rendszerek fel lesznek újítva, akkor a biztonságos közlekedésről gondoskodtak.

"Ha önhibánkon kívül a fedezet kevesebb lesz", akkor az állomások "kiglancolását" lehet elhagyni - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG