3p
Filmekbe illő fordulatot vett a napokban a Dél-Európába tartó menekültáradat, szabályos kísértethajók tűntek fel, amelyeket nem vezet senki, nincs bennük üzemanyag, de fedélzetükön kétségbeesett menekültek vannak. Az idén már így is egy kisvárosnyi menekült veszett a Földközi-tengerbe.

Pénteken az „Ezadeen” nevű teherhajó a dél-olaszországi partok felé tartott, 450 menekülttel a fedélzetén, de irányítás nélkül, legénysége ugyanis elhagyta. Egy nappal korábban a "Blue Sky M" nevű bárka jutott hasonló sorsra, amelyen 768 ember utazott, valahonnét Dél-Görögországból Itáliába egy jobb élet reményében – írja a német Die Welt Online.

A Frontex nevű EU-s határvédelmi hatóság a „borzalom új fokának” nevezte a menekültekkel megrakott kísértethajók megjelenését. A szervezett embercsempészek egy vagyont gombolnak le a kétségbeesett menekültekről, akiket azután a nyílt tengeren sorsukra hagynak, ráadásul elegendő üzemanyag nélkül. A lap azonban emlékeztet rá, hogy ez egy rövidlátó európai menekültpolitika következménye is.

Egyre nagyobb hajók, egyre több ember

Az EU ugyanis feladta a korábban „Mare Nostrum” névre hallgató mentőakció anyagi támogatását, amelynek során 130 ezer menekültet halásztak ki a Földközi-tengerből, és egy sokkal szerényebb költségvetésű programra váltott át novembertől, Operation Triton néven. Abból a megfontolásból, hogy egy túlságosan jól működő mentőrendszer a menekülteknek további vonzerőt, biztatást jelenthet ahhoz, hogy útnak induljanak.

Nem számoltak azzal, hogy kétségbeesett emberek nem törődnek sem az időjárással, sem a hajón fellelhető mentőmellények számával. Eddig telente mindig visszaesett a menekültek száma, de az idén nem, csak november óta 11 400 személyt mentettek ki a vízből. A menekülthajók egyre nagyobbak, a szervezett üzletág virágzik.

Kifizetődőbb, mint a kábítószer

A lap céloz arra, hogy a menekült-áradatnak a gyökereit kellene megszüntetni: szükség lenne egy megfelelően működő fejlesztési programra az afrikai országokban, és valahogyan politikailag meg kéne segíteni a szíriai polgárokat.

Menekülttábor Libanon és Szíria határán, élelmiszerjeggyel ételre váró gyerekek (Fotó: Wikimedia Commons)

A szellemhajók kimustrált, roncstelepre érett hajók, amelyeket legénység és üzemanyag nélkül hagynak sodródni Olaszország irányába, miközben minden menekültből több ezer dollárt zsarolnak ki az utazásért – írja egy másik cikk. Ez egy sok milliós üzlet a szervezőknek, állítólag az embercsempészet kifizetődőbb, mint a kábítószer-kereskedelem. A módszer új, az idén télen alkalmazták először, két héten belül három ilyen eset volt. A sok száz menekültet most kimentették, kérdés, mindig sikerül-e ez majd.

Több ezer halott csak az indén

A Die Welt infografikája szerint 2014-ben mintegy 207 ezer menekült vágott neki a Földközi-tengernek, ebből meghalt 3419, vagyis egy egész kisvárosnyi ember.

A hatóságok különböző lépéseket terveznek, erősíteni akarják a régi hajók adásvételének kontrollját, párbeszédet kezdeményeznének Törökországgal, Oroszországgal, mint fontos tranzitországokkal. Télálló házakat állítanának fel a szíriai menekülttáborokban az eddigi sátorvárosok helyett, amelyek nem nyújtanak elegendő védelmet lakóiknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG