3p
Magyarország, Lengyelország, Csehország egy szinten áll, Románia, Bulgária rosszabbul egy kockázati mutató szerint, de mindegyik indexe erősen romlott az utóbbi hónapokban. Pénzügyi elemzők szerint ennek ellenére több mint tíz éve nem volt a mostanihoz hasonlóan alacsony a rendszerszintű pénzügyi válság kockázata a globális feltörekvő térségben.

A londoni City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői pénteken ismertetett féléves átfogó helyzetértékelésükben közölték, hogy a cég által vizsgált 28 feltörekvő gazdaság átlagos kockázatjelzője (Capital Economics Risks Indicator, CERI) jelenleg 4,3. A több összetevőből kidolgozott mutató nullától 10-ig terjedő skálán méri a válságkockázatot. A szakemberek elemzésükben hangsúlyozzák, hogy az utóbbi évtizedekben egyetlen olyan felzárkózó gazdaság sem élt át pénzügyi válságot, amelynek CERI-indexe 5,0 alatt volt, és az új felmérésbe bevont gazdaságok zömében e szint alatt jár a mutató.

18 hónapra igen, 10 hónapra nem jó

A részvény- és devizapiaci reálárfolyamok ingadozása, a magánszektor hitelellátása, a külkereskedelmi egyenleg és a rövid lejáratú külső adósságállomány figyelembevételével összeállított CERI-index az összes nagy felzárkózó térségben, de különösen a feltörekvő európai gazdaságokban csökkent az elmúlt 18 hónapban - írják.  A három közép-európai EU-gazdaság, Magyarország, Csehország és Lengyelország CERI-indexe egyaránt 2,7. Románia kockázati mutatója ugyanakkor 4,0, Bulgáriáé pedig éppen 5,0 a Capital Economics listáján – tudósított az MTI.

Ám a dolog szépséghibája, hogy az utóbbi hónapokban már az egész térség helyzete romlott, ugyanis tavaly decemberben ezt írtuk a mutatóról: „Magyarország és Csehország esetében nem éri el a 2-es értéket, Románia és Lengyelország mutatója pedig éppen a 2-es szinten áll.”

Fél év alatt is romlott

Március végén pedig a NAPI Gazdaság ezt írta: „Magyarország, Csehország és Lengyelország kockázati mutatója egyaránt 1,7, vagyis a globális felzárkózó térségi átlagtól is messze elmarad. Románia és Bulgária CERI-indexe valamivel magasabb, de szintén elmarad az átlagtól: 2,7, illetve 3,3.”

A friss számokra visszatérve, a vizsgált mezőnyön belül Venezuelában a legnagyobb a pénzügyi válság kockázata: itt a CERI-mutató jelenleg 9,7. A Capital Economics londoni elemzői szerint "szoros figyelmet" igényel még Thaiföld (7,7) és Dél-Afrika (5,3) is.

(Lengyelek és magyarok, ábra: Wikipedia, 17. századi rajz)

Az egyes részindexek közül a magánszektorba kiáramló hitelmennyiség mutatója Kína esetében 10-es, vagyis a legnagyobb kockázatot jelzi az egész csoporton belül ezen a területen.  A kínai belső hitelkockázatra - különösen az "árnyékbanki" tevékenység rizikóira - más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet.

Nagy zűr lehet Kínában

A Moody's Investors Service hitelminősítő Londonban ismertetett új tanulmánya szerint a kínai hatóságok minden erőfeszítése ellenére az árnyékbankok - vagyis a szabályozott kínai bankszektoron kívüli pénzügyi szolgáltatók - által terjesztett hiteltermékek mennyisége még mindig gyorsabban növesztik, mint Kína nominális hazai összterméke (GDP). A Moody's becslése szerint az árnyékbanki szektor eszközállománya 2013 végén megközelítette a 38 ezer milliárd jüant, ami az éves kínai GDP-érték 66 százaléka. Egy évvel korábban ez az arány még csak 52 százalék volt - áll a hitelminősítő elemzésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG