2p
A vádat képviselő fellebviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszapper vádlottjai.

A Veszprémi Törvényszék csütörtökön első fokon felmentette a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is. Erről bővebben itt olvashat >>>>

Mit mond az ítéletre az ügyészség?

Fejes Péter a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség épületében tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Veszprémi Törvényszék csütörtöki felmentő ítélete kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség minden jogi eszközzel élni fog az elkövetők felelősségre vonása érdekében.

Az ügyészség tiszteletben tartja a bíróság nem jogerős ítéletét, de azt fellebbezéssel támadja - mondta.

Devecseri ház fala a katasztrófa után egy hónappal.

 

Álláspontjuk szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt a vádlottakat felelősség terheli, valamint felelősséggel tartoznak a katasztrófa bekövetkezte utáni magatartásukért is, hiszen akkor nem értesítették haladéktalanul a hatóságokat és az önkormányzatokat.

Tényleg ezért nincs vádemelés?

Az elsődleges felelősség az üzemeltetőt terheli, és bár a katasztrófa által érintett 10-es számú kazetta esetében kivitelezési, üzemeltetési, tervezési hiányosságok is voltak, az ügyészség ezt személyre szabottan, kétséget kizáróan nem tudja bizonyítani, ezért nem emelt vádat.

Az ügyész azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak felelőssé tehetők azért is, mert nem avatkoztak be a katasztrófához vezető folyamatba és nem akadályozták meg annak bekövetkeztét.

Fejes Péter közölte, szerintük a törvényszék a közveszély kialakulásának napját tévesen tette 1998. december 23-ára, ez a tény másodfokon lehetővé teszi a vádlottak felelősségre vonását.

Kúriára kerülhet az ügy

Beszélt arról is, az egész társadalom érdeke, hogy az ügy minél hamarabb jogerősen befejeződjön, hiszen Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája történt 2010. október 4-én.

A tárgyalás a Győri Ítélőtáblán folytatódik. Fejes Péter jelezte, ha ott az elsőfokútól eltérő ítélet születik, akkor lehetőség nyílik a harmadfokú eljárásra, ez esetben a Kúria mondana ítéletet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG