4p
Theresa May tavaly nyáron vidáman vette át a kormányrudat, azt gondolta, elboldogul országának az EU-ból való kiléptetésével, és jutalmul újra miniszterelnökké választják 2020-ban. Azóta azonban kiderült, hogy a feladat hálátlan, nem lehet jól megoldani. May így kényszerhelyzetbe került, melyből előrehozott választásokkal akar előre menekülni.

Ma újra bebizonyosodott, hogy David Cameron előző brit miniszterelnök milyen öngyilkos lépést tett országa számára, amikor kitalálta, hogy megszavaztatja az Egyesült Királyság népeit az európai uniós tagságról, anélkül, hogy felmérte volna, mi történik, ha a kilépésre szavaznak. Az eredmény láttán megrémült és elmenekült, a csődtömeget pártjára hagyva (talán már akkor ki kellett volna írni a választásokat, kimaradt volna egy fölösleges kör).

Könnyűnek hitte

A párt ezek után a bátor és elszánt Theresa Mayt választotta miniszterelnöknek, akiről kezdetben úgy tűnt, hogy megfelelő határozottsággal, de egyben kompromisszumkészséggel talál valamilyen megoldást. Leginkább egy olyan kilépés formájában, ami megadja a kilépéspártiaknak a szuverenitás névleges visszaszerzését, ugyanakkor a tényleges helyzeten keveset változtat, és így norvég vagy svájci mintára országa továbbra is élvezheti az integráció áldásait, formális tagság nélkül.

Nem ez lett a helyzet, a miniszterelnök hamar konfrontálódni kezdett az EU-val, gyorsan csökkentve a norvég vagy svájci út esélyét. Talán abban bízott, hogy az EU megosztható, vagy legalábbis megpuhítható, de nem ez a helyzet: az EU nem is tehet mást, minthogy határozottan és egységesen lép fel, hisz különben egy olyan szervezetté válna, ahol minden tag csak az előnyökre vágyik, így hamar össze is omlana.

Beszűkült lehetőségek

A kilépési folyamat márciusi formális megindítása után ez nyilvánvalóvá is vált, az Unió csak egységesen tárgyal, határozott irányelvek szerint, és először a válásról, utána a későbbi kapcsolatokról. A megosztottság így nemcsak a britek körében, de May pártjában is nagyfokú, Skócia pedig függetlenedni akar, hisz az előző népszavazáson épp az EU-tagság volt a döntő érv, amiért nem szakítottak Angliával.

Miután ebben a helyzetben May lehetőségei beszűkültek, korábbi kijelentésével szemben mégis az előrehozott választásokat látja egyedüli kiútnak. Ha pártja az eddiginél nagyobb többséget kap és így megerősödik az ő miniszterelnöki pozíciója is, kevesebb otthoni akadályba ütközik, és bármilyen eredményre jut az Unióval, népe előtt igazolhatja azzal, hogy felhatalmazást kapott rá. Ha pedig az ellenzék nyer, megszabadul az egész hálátlan feladattól és az iszonyatos felelősségtől, amivel a kilépés levezénylése jár, hisz most már látja, milyen keskeny ösvényen kell egyensúlyozni.

Ellenzéki esélyek

Az ellenzéki győzelem, bár most nem sok esély látszik rá, több lehetőséggel kecsegtetne az ország számára. Akár ki is farolhatnának az egész kilépésből, hivatkozva arra, hogy így például megtarthatják Skóciát, de választhatják a puha Brexitet is, ami maga a svájci, illetve norvég megoldás. A bevándorlás így nem lenne korlátozva, de egyrészt kiderült azóta, hogy a munkaerőhiány miatt úgysem lenne értelme (Húsvétkor egyszerűen nem találtak ügyeletes orvosokat, még a magyarok és lengyelek is távol voltak), másrészt a kelet-európai bérszínvonal robbanásszerűvé vált emelkedése néhány éven belül hozhat akkora felzárkózást, ami lecsökkenti az Angliába vándorlás mértékét.

Népi felhatalmazás

Előfordulhat végül az is, hogy a konzervatívok megint kis többséget kapnak, és akkor ugyanott vannak, ahol most. Ráadásul valószínűleg még erősebb SNP frakcióval kell szembenézniük, hisz ezek után skót legyen a talpán, aki nem a Skót Nemzeti Pártra szavaz. Ha May ilyen körülmények között is vállalja a miniszterelnökséget, ugyanolyan küzdelem vár rá a parlamentben és akár saját pártjában is, viszont legalább népeinek (leginkább az angoloknak és a walesieknek) hivatkozhat arra, hogy bármilyen kilépést is hoz össze, felhatalmazták rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG