2p
Ismét több mint száz korábbi rendőr ellen adott ki elfogatóparancsot a török vezetés.

Összesen 108 korábbi rendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban, a gyanú szerint a hatósági személyek kapcsolatban álltak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal. A török állami hírügynökség szerint a rajtaütéseket főként a fővárosban, Ankarában hajtják végre, de a hatósági fellépés országszerte még további 29 tartományra kiterjed.

A gyanúsítottak között rendőrfőnök és felügyelő is van. Az egykori rendőrök egy része nyugdíjas, másik része a 16 hónapja tartó rendkívüli állapot keretében vesztette el állását. A razziával egy időben Isztambulban és további 6 tartományban további 39 ember ellen is elfogatóparancsot adtak ki. Őket azzal gyanúsítják, hogy a Gülen-hálózat tagjai, valamint pénzügyileg támogatták azt.

Szerdán másfél évtől tíz és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélt 59 török rendőrt egy isztambuli bíróság, miután a vádlottak használták azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül állítólag a tavaly júliusi puccskísérletet is szervezték. A megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem Gülen feltételezett támogatóit is - az Európai Unió számos vezető politikusa ezért úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Több tucat terroristát találtak Törökországban

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet újabb 32 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség egy isztambuli rajtaütés-sorozatban. A gyanúsítottak állítólag terrortámadásra készültek, de az Anadolu-jelentés erre vonatkozóan további részleteket nem közölt. Az érintetteket a török metropolisz hat különböző, főként külvárosi kerületében állították elő. Tovább a cikkre >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG