2p
Európa megegyezett a megszorításokról, talán még a görög parlament is elfogadja - de mit szól majd a nép, ami két hete nagy többséggel egy kisebb kiigazítást is leszavazott...?
Tüntető a görög parlament előtt: már korábban is elegük volt a megszorításokból

Szerdán megáll az élet?

Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség szerdára.

Azon a napon demonstrálnak, amelyen a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról, amelynek eredményeként újabb komoly megszorító intézkedések várnak a dél-európai országra. Az Adedy, amely az egyik legnagyobb görög szakszervezeti szövetség, a 24 órás sztrájk mellett helyi idő szerint szerda este hét órára tüntetést is összehívott a parlament épülete elé, a belvárosi Szintagma térre.

A görög önkormányzati dolgozók szakszervezete (POE-OTA) szinten 24 órás sztrájkfelhívást adott ki szerdára.

Vajon Ciprasz kimegy maga ellen tüntetni?

A héten sem nyitnak ki a bankokA görög bankok és a tőzsde június 29. óta zárva tartanak, csak a bankkártyával nem rendelkező nyugdíjasokat, illetve a bankbetétet elhelyezni kívánókat szolgálják ki személyesen meghatározott fiókokban. Részletek >>

Először hirdettek sztrájkot a közalkalmazottak azóta, hogy Alekszisz Ciprasz vezetésével január végén hatalomra jutott a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza), amely 2010 és 2014 között a megszorítások ellen tartott nagy tüntetések és munkabeszüntetések főszereplője volt.

86 milliárd euró a tét

Az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek brüsszeli tanácskozásán hétfő reggel jött létre a megállapodás a Görögországnak nyújtandó újabb, immár harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről, amelyet azonban legkésőbb szerdán meg kell szavaznia a görög parlamentnek is. Ezután Görögország megkezdheti a tárgyalásokat a három évre szóló, 82-86 milliárd eurós pénzügyi támogatásról, amelyért cserébe kemény megszorításokat kell végrehajtania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG