Hirdetés
Hirdetés

Megfeddtek minket Strasbourgban: ezt mégis hogy gondolták a magyarok?

2017. október 19., 10:37

Lábbal tapossuk az emberi jogokat, ha a menekültekről van szó.

MTI Fotó: Ujvári Sándor
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ugyan elismerik, hogy óriási kihívást jelentett Magyarországnak 2015-2016-ban megküzdeni a menekültáradattal, a hatósági intézkedések közül azonban több is súlyos aggályokat vet fel az emberi jogokat illetően, írta Tomás Bocek, az Európa Tanács főtitkárának menekültügyi különmegbízottja egy 40 oldalas jelentésben. Bocek látogatást tett Magyarországon és Szerbiában is, ahol több befogadóközpontot és tranzitzónát is ellenőrzött, valamint találkozott a helyi hatóságok és a civil társadalom képviselőivel.

A helyzetértékelésben kiemelte: a menedékkérők automatikus őrizetbe vétele a "de facto szabadságvesztés" aggályát veti fel a magyarországi tranzitzónákban. Emellett meglátása szerint sürgősen megoldást kell találni arra a problémára is, hogy az új magyar szabályozás értelmében a kiskorúakat, köztük 14 és 18 év közötti, kísérő nélküli gyerekeket is fogva tartanak az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére. Ehelyett egy hatékony gyámsági rendszer felállítását javasolja. Fontos továbbá, hogy a magyar hatóságok minden érkező számára garantáljanak tényleges hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz, és hozzanak létre biztosítékokat az emberek automatikus visszaküldése ellen - húzta alá a különmegbízott.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Jó nagy bajban a fiatalok - 30 éves korukig csak a mamahotel marad?

Jó nagy bajban a fiatalok - 30 éves korukig csak a mamahotel marad?

A lakással még nem rendelkező fiatalok többsége arra számít, hogy 30 éves kora előtt nem juthat saját ingatlanhoz. A többiek arra számítanak, hogy legalább az ár felét hitelből fizetnék, erre minden második fiatal hajlandó. Családi támogatásra nem mindenki számít, ugyanakkor a szülők készek akár éveken keresztül támogatni a gyerekek kirepülését, elsősorban megtakarítással. De mennyivel, és mire elég ez?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?