3p
Ausztria szigorúan betartja a befogadás felső korlátját, 37 500 menekültnél nem enged be többet az országba - jelentette ki Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.
Hegyeshalom, menekültek (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Mikl-Leitner szerint az osztrák szociális rendszer nem bírna el még egyszer a tavalyihoz hasonló menekülthullámot, ugyanilyen túlterheltség esetén az osztrák állam a jövőben akár már a humanitárius feladatait sem tudná ellátni.

Meggyőződése szerint a szálláshelyek, a képzési és az ellátórendszer miatt szükség van felső korlátra azon államokban, amelyek a menekülteket befogadni és integrálni akarják.

A miniszter döntő jelentőségűnek nevezte, hogy az osztrák döntés elindít-e majd az unión belül egy dominó hatást, és más tagállam is foganatosít-e egyértelmű intézkedéseket.

A 37 501-ik ember

Az osztrák kormány a múlt héten arról döntött, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk Ausztriában. Január elseje óta 42 ezren érkeztek a balkáni útvonalon át Ausztriába.

Werner Faymann kancellár egy hétvégi lapinterjúban kijelentette: a 37 501-ik ember is benyújthat menekültkérelmet - azonban nem Ausztriában. Elmondása szerint a létszám felett érkezőket uniós határnál lévő befogadóközpontba szállíthatnák és onnan másik uniós országba küldhetnék.

Az Osztrák Szociáldemokrata Párton (SPÖ) belül komoly belső vitákat gerjesztett a kormány múlt heti határozata a menedékkérők befogadásának korlátozásáról. Több tartományi tagszervezet tiltakozott a döntés ellen.

A párton belüli megosztottság továbbra is tart, a párt bécsi tagszervezetének néhány képviselője továbbra is tiltakozik a döntés ellen. Eva Maltschnig, a szociáldemokraták egyik bécsi szekcióvezetője a Der Standard című osztrák lap hétfőn megjelent számában arról beszélt, hogy a kancellár javaslata irreális, hiszen a hotspotok (menedékkérő-regisztrációs központok) még nem működnek a határok mentén. Franz Schnabl az SPÖ vezetőségi tagja reményét fejezte ki, hogy a párt tartja magát a humanitárius alapértékekhez.

Máshol is szigorítanak

Szerdán a menekültügyi törvény módosításáról dönt az osztrák parlament. A tervek szerint az időszakos menekültstátust három évre szigorítanák, és ezek után vizsgálnák meg minden egyes kérelem esetében, hogy visszaküldik-e a migránst származási országába. A jelenlegi szabályzás szerint öt év után vonhatják vissza a menedékkérelmet.

Határozottabb feltételekhez kötnék továbbá a családegyesítést, s azokat, akiknek menekültstátusuk van, csak három év elteltével követhetnék a hozzátartozók, de ez a feltétel a kiskorú gyermekekre nem vonatkozna. A migránsokat köteleznék a mielőbbi integrációra, a német nyelvi tanfolyamok és a demokratikus társadalmat bemutató értékteremő kurzusok látogatására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG