3p
Elemzők biztonsági óvintézkedésnek nevezték a ma bejelentett 110 milliárd forintos kormányzati zárolást. Ezzel biztosítaná a kormány, hogy Magyarország ne kerüljön vissza az uniós túlzottdeficit-eljárás alá.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában.

Abban is egyetértettek a megkérdezett elemzők, hogy a most bejelentett intézkedéseken túl születhetnek még a 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt garantáló további lépések. 

Török Zoltán, a Raiffeisen bank makroelemzője, és Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője is úgy vélte, hogy a zárolás az Európai Bizottság megnyugtatását is szolgálja. Török Zoltán azt is megjegyezte, hogy a hiány egyelőre nem alakul veszélyesen, bár az első félévi időarányos deficit a szokottnál kicsit magasabb volt.

Muszáj volt

A mostani zárolás szinte kényszerű lépés a kormány számára, mert mindenképp meg kívánja akadályozni, hogy az ország visszakerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás alá - mondta a Buda-Cash Brókerház elemzője. Fazakas Péter emlékeztetett arra, hogy Varga Mihály megerősítette, az idén várható valamiféle konverzió a devizahiteleknél, ám arra törekszenek, hogy ez semmilyen szinten ne terhelje a költségvetést. Azokat a félelmeket igyekezett elosztatni, hogy a devizahitelek tervezett átváltásának lehet költségvetési hatása.

Az is felvetődött korábban, hogy a banki különadó egy részét elengedné a kormány annak fejében, hogy a bankok - most még nem ismert módon - konvertálják a devizahiteleket. Ennek azonban mérséklődött az esélye, ami szintén javíthatja a költségvetés pozícióját, vélekedett az elemző, hozzáfűzve, hogy mindez persze a bankok helyzetét ronthatja.

Mi jöhet még?

Az elemző szerint a kormány elkötelezettsége látszik a tekintetben, hogy tartsa az unió által elvárt a költségvetési hiányt, de további intézkedésekre is sor kerülhet. Valószínűnek tűnik, hogy a devizahitek átváltásának költségeit döntően a bankoknak kell majd viselniük. Ez nem egyszeri nagy leírás, hanem időben elhúzódó folyamat lesz - jegyezte meg.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta: úgy tűnt, hogy megúszható az idei év kiigazítások nélkül, mivel nőttek az adóbevételek az utolsó egy-két hónapban. Több tényező azonban, például a közmunkaprogram, vagy az újabb brüsszeli szankciók híre szintén növeli az állami kiadásokat.

A mostani 0,3 százalék körüli GDP-arányos kiigazítással fedezhetők a többletkiadások, amelyek 100-120 milliárdra tehetők.

Már 310 milliárdnál  járunk

Nem világos, hogy mit tervez az állam a devizahiteles program keretében, mekkora szerepet vállal abban, és kérdésesnek nevezte azt is, hogy hogyan alakulnak az áfa- és jövedékiadó-bevételek.

Németh Dávid hozzátette, a mostani 110 milliárddal együtt összesen idén 200 milliárd forintot zárolt a kormány, ez jövőre is szükséges a költségvetés számára, de azt már tartósabb intézkedéssel kell biztosítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG