3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar GDP volumene a harmadik negyedévben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A harmadik negyedévben 3,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene éves alapon, a növekedést elsősorban a piaci alapú szolgáltatások hajtották – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából. A magyar gazdaság teljesítménye a kiigazított adatok szerint az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,1, az előző negyedévhez viszonyítva 0,9%-kal nőtt.

A feldolgozóipar hozzáadott értéke csaknem 5 százalékkal haladta meg az előző évit, ezen belül a jelentősebb súlyú ágazatok mindegyike bővült a járműgyártást leszámítva. Az építőipar 28 százalékkal növelte teljesítményét, míg a mezőgazdaság hozzáadott értéke 11 százalékkal csökkent a korábbi magas bázishoz képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,8%-kal nőtt, míg az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 8,2%-kal lett nagyobb. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 6,8%-kal emelkedett. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 4,7%-kal növekedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 0,6%-kal nagyobb lett, ugyanis a hitel- és betétállomány bővülése miatt a díjak és jutalékok emelkedtek. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,5%-kal csökkent.

Tovább pörög az építőipar

A második negyedéves adatok itt megtekinthetők >>>

Felhasználási oldalról 4,8 százalékkal nőtt a háztartások tényleges fogyasztása éves alapon. Ebből legnagyobb arányban a háztartások fogyasztási kiadása bővült (4,7 százalék), de a lakberendezés, lakásfelszerelés, az élelmiszerek, a vendéglátás, szálláshelyszolgáltatás, valamint az egyéb szolgáltatások esetében a volumen az átlagot meghaladóan emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás nagy mértékben, 20 százalékkal haladta meg az előző évi alacsony bázist. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezés beruházásoké jelentősen emelkedett.

A külkereskedelmi forgalomban 686 milliárd forint aktívum keletkezett, az export 4,5, míg az import 9,3 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 5,3, a behozatal 9,9%-kal bővült. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 3,2 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény bővülését.

Havi alapon

Negyedéves szinten 0,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény. A termelési oldalon az építőipar bruttó hozzáadott értéke 6,7, a szolgáltatásoké 1,4, a mezőgazdaságé 0,1 százalékkal bővült, míg az iparé 0,9 százalékkal mérséklődött. A felhasználási oldalon a közösségi fogyasztás 1,1, a háztartások fogyasztási kiadása 1 százalékkal emelkedett, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások 0,6%-kal százalékkal nőttek. A külkereskedelemben az export 1,1%-kal csökkent, az import 1,2%-kal nőtt.

Fel kell kötnie a gatyát a kormánynak – nagyot bukhatnak

Az elmúlt hónapokban is folytatódtak a magyar gazdaságban az első félévre jellemző trendek. A gazdasági növekedés meghaladta az európai unió 2,5 százalékos átlagát, ugyanakkor a régióban a sereghajtók közé tartozunk, ennek ráadásul a hitelminősítők sem örülnek. Mi betonozhatná be a növekedést? A GKI jelentéséből kiderül. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG