4p
Kevesen járnak olyan jól az uniós tagsággal, mint Magyarország – újabb devizahitel-pert nyert az állam – megint nagyon olcsón megúsztunk egy állampapír-aukciót – pénzért adják majd a TV2 és az RTL Klub műsorát

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke átadta Orbán Viktornak a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a megállapodás úgy ahogy van, jó hír, Magyarország érdekeit szolgálja. Azt is mondta Orbán: amennyi pénzt a külföldi befektetők a nálunk szerzett hozamból kivisznek, nagyjából annyi eurós forrás érkezik az országba. Ha nem lenne az uniós támogatási rendszer, felborulna az egyensúly. Barroso elnök azt emelte ki: Magyarország változatlanul az egyik legnagyobb kedvezményezettje az európai szolidarításnak. 2014-20 között 8000 milliárd forinttal többet kap Magyarország, mint amit berak az uniós költségvetésbe.

Ma is dolgzoik a fővárosi törvényszék: a Szabolcs Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét első fokon elutasították, az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató és két takarékszövetkezet, a a Hatvan és Vidéke valamint a Szigetvár ügyében pedig elhalasztották a döntést.

Megemelt összegben értékesített rekordalacsony hozam mellett 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ. Az aukción kialakult 1,68 százalékos átlaghozam a 12 hónapos kincstárjegyre a valaha elért legalacsonyabb érték. Minden negyedik héten változó kamatozású államkötvényeket is kínálnak. Most a három hónapos kincstárjegyekhez kötött kamatozású kötvényből 20 milliárd forint értékben ajánlottak fel, ezt több mint ötszörös túljegyzés fogadta.

Folyik a gázháború, bár egyelőre inkább szavakban. Ihor Prokopiv, az Ukrtranszgaz vezetője az MTI szerint azt mondta: szerdán "Magyarország felől igen kevés földgáz érkezett. Ezt az oroszok jól kitalálták, mesterséges helyzetet teremtettek az árral a magyar gázpiacon. Az energiahordozó ára ezer köbméterenként mintegy 400 dollár. Ez számunkra túl magas ár." A szerdai tudósítások szerint egyébként a Gazprom kevesebb földgázt szállított Lengyelországba a kelleténél. A Gazprom viszont azt állította, hogy nem csökkentette lengyel gázexportját. A szlovák gázipari vállalat szintén kisebb csökkenést tapasztalt az orosz gázszállításban, de annak mértéke a normális ingadozás keretein belül volt. Az E.ON német energiaipari konszern ugyancsak azt közölte, hogy kissé kevesebb földgáz érkezett Oroszországból, de szerintük sincs ok az ijedtségre.

Fizetőssé tenné csatornáit 2015 januárjától a két országos kereskedelmi televízió, az RTL Klub és a TV2, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy pénzt kérne a kábeltévé-szolgáltatóktól a tartalomterjesztésért – írja a Napi Gazdaság. Az összeg havonta háztartásonként háromszáz forint körül mozogna, és jó eséllyel végső soron a lakossági tévéleőfizetési díjak emelkedéséhez vezetne. Ez a lap szerint nem tetszik sem a kábelszolgáltatóknak, sem a kormányzatnak. Pedig a TV2 és az RTL Klub is megerősítette az értesülést, jövőre már programdíjat kérnek a szolgáltatóktól - ami a nagy médiacégeket, főleg az RTL Klubot durván sújtó új reklámadó tükrében nem akkora meglepetés.

Az általános piaci hangulat enyhülésének hatására erősödni kezdetek tegnap délután a régiós devizák. A forint a 317 fölötti szintekről ma reggelre már a 315 közelébe erősödött, sőt, 314 forint közelében is járt ma az euró jegyzése.

Este egyébként váratlan izgalmak is jöhetnek: Mario Draghi EKB-elnök beszédet tart az Eurofi pénzügyi fórumon Milánóban - a piacok a meglepő kamatdöntés óta minden megnyilvánulását fokozott figyelemmel kísérik, az euró-jegybank ugyanis bármelyik pillanatban bevetheti a nehéztüzérséget, elkezdheti a mennyiségi lazítást, a pénznyomtatást. Draghi legutóbbi szereplése emiatt szép forinterősödést hozott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG