2p
Nem, ez még nem a Fekete Péntek, csak a szeptemberi kiskereskedelmi adat, amely szerint szépen, közel 6 százalékkal nőtt a hazai boltok forgalma.

A Központi Statisztikai Hivatal második becslése szeirnt szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 12,2 százalékkal emelkedett, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Január–szeptemberben a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 4,3 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalmának volumene 6,2 százalékkal nőtt. (A második becslés adata 0,2 százalékponttal magasabb az első becslésben közöltnél.)

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 3,5 százalékkal nőtt. A vegyes üzletek értékesítési volumene 4,8 százalékkal nőtt, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,7 százalékkal csökkent.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 12,2 százalékkal emelkedett. Növekedtek az eladások az iparcikk jellegű vegyes- (17%), a textil-, ruházati és lábbeli- és a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (egyaránt 13%), a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer- (9,2%), a bútor-, műszakicikk- (7,1%), valamint a használtcikk-üzletekben (6,2%).

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 30 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 0,5 százalékkal csökkent.

gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 4,0 százalékkal nőttek.

2017. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 4,3 százalékkal emelkedett.Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,8 százalékkal nőtt az értékesítés volumene - közölte a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG