4p
Jelentős tőkekivonás kezdődött a skót gazdaságból a függetlenségpárti erők látványos előretörése miatt - írta a szerdai Financial Times.

A brit gazdasági napilap szerint az alapkezelők, a nyugdíjalapok és más pénzügyi szolgáltatók máris fontmilliárdokat telepítettek át főleg Angliába a jövő csütörtöki skóciai népszavazás közeledtével, mivel tartanak a függetlenséget pártolók esetleges győzelmének pénzügyi következményeitől.

A Financial Timesnak a Multrees Investors Services nevű vagyonkezelő vezérigazgatója, Chris Fisher elmondta, hogy csak az ő cége több százmillió fontot vont ki Skóciából intézményi ügyfelei nevében. "Ha a mi ügyfeleink ezt teszik, akkor más pénzügyi szolgáltatók is így cselekszenek" - fogalmazott Fisher.

A skót bankok miatt is aggódnak

Douglas Connell, az egyik legnagyobb edinburghi jogi tanácsadó cég, a vagyonkezelési tevékenységet is végző Turcan Connell társigazgatója azt mondta, hogy cégénél "jelenleg rendkívül nagy az ügyfélforgalom (...) példátlan mennyiségű kérdés érkezik az ügyfelektől arról, hogy biztonságban van-e a pénzük a skót bankokban".

Hozzátette: a cég ügyfelei attól is tartanak, hogy a referendum után "valamiféle korlátozás" léphet életbe a skóciai bankokban elhelyezett tőkékre. Connell hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek az aggodalmak megalapozatlanok.

Az idegesség jele mindazonáltal az is, hogy az utóbbi időben a skóciai kereskedelmi ingatlanügyletek szerződéseibe kilépési záradékok kerülnek be, lehetővé téve a vásárlóknak a tranzakció felmondását vagy az árak újratárgyalását arra az esetre, ha a népszavazáson a skót választók a függetlenségre voksolnak - írta a Financial Times ingatlanszektorbeli tanácsadókat idézve.

Menekül a tőke és a bankok

Londoni pénzügyi elemzők is felhívták már a figyelmet arra a kockázatra, hogy a betétesek, sőt maguk a bankok is "elmenekülhetnek" Skóciából, ha a függetlenségi népszavazáson az elszakadásra voksolók győznének.

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege legutóbbi tanulmányában azt valószínűsítette, hogy ha Skócia a függetlenségre szavaz, akkor a bankbetétesek "nagyon gyorsan" hozzákezdhetnek pénzük kivonásához és áttelepítéséhez Angliába, különös tekintettel arra is, hogy a skót bankrendszer Skócia elszakadása esetén már nem tudhatná maga mögött a Bank of England - a brit jegybank - likviditási garanciáit.

A ház szerint a legnagyobb skóciai bankok is távozhatnak, ha bizonytalanná válik, hogy továbbra is támaszkodhatnak-e a Bank of England likviditásforrásaira.

A UBS elemzői szerint elsősorban a két legnagyobb skóciai székhelyű pénzügyi szolgáltató, a Royal Bank of Scotland (RBS) és a Lloyds bankcsoport dönthet úgy, hogy áttelepül Angliába, annál is inkább, mivel e két bankot a pénzügyi válság idején a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciókkal mentette meg az összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.

Válás esetén nincs font

A skót kormány kétoldalú megállapodás alapján szeretné megtartani a fontot fizetőeszközéül Skócia függetlenné válása esetén is. London azonban a népszavazási kampány első pillanatától folyamatosan és mereven elzárkózik attól, hogy hivatalosan valutaunióra lépjen a független Skóciával, vagyis megossza vele a fontot. "Válás esetén nem szokás osztozkodni a bankszámlán és a hitelkártyán" - mondta a minap David Cameron brit miniszterelnök.

Az elszakadás pénzügyi kockázataira hívta fel a figyelmet Mark Carney, a Bank of England kormányzója is. Carney a brit szakszervezeti szövetség (TUC) Liverpoolban zajló éves kongresszusán felszólalva kijelentette: a valutaunió Skócia és az Egyesült Királyság fennmaradó része között "összeegyeztethetetlen lenne a szuverenitással". A brit jegybank vezetője szerint "elég csak egy pillantást vetni" az euróövezetre annak megértéséhez, hogy mi történik, ha nincs meg a valutaunió összes szükséges feltétele.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG