4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben az olimpiára félmillió látogató érkezett, egy másik nagy csoport csomagol és távozik: az ideiglenesen ott élők, többnyire azok, akik multinacionális cégeknél kaptak állást. Az ország gazdasága megviselődött, az élet sokkal kevésbé vonzó, mint mikor érkeztek, illetve az őket foglalkoztató cégek távoznak vagy leépítenek.
Sao Paulo. Forrás: flickr.com

Illúzió volt

2010 és 2013 között, amikor Brazíliát kinevezték BRIC csodaországnak, végtelen gazdasági növekedést vártak, a cégek rengeteg szakembert vettek fel külföldről, messze a brazil átlag fölötti, jó fizetésért. Most a cégek is leépítenek, az állások fogynak, az akkor érkezettek távoznak. A nagy cégeknél már eddig 40 százalékkal csökkent a fejlett országokból érkezettek aránya.

Brazília pár éve még a leggyorsabban növekvő tagja volt az azóta már befektetői szempontból fel is oszlatott BRIC csoportnak (Brazília, Oroszország, India, Kína), de ez csak egy illúzió volt: a gazdaság mély recesszióba süllyedt, magas az infláció, és a kedélyeket egy súlyos korrupciós ügy borzalja, melyben érintett volt a Petrobras állami olajtársaság és az emiatt időközben felfüggesztett Dilma Rousseff elnök.

Olimpia

Az olimpia így a legrosszabbkor jött, persze ez nem véletlen: amikor megpályázták, az ország még várta a gazdasági csodát, a megítélő olimpiai bizottság pedig elhitte ezt. A rendezvény a maradék állami pénzeket is elnyeli (noha arról volt szó, hogy a rendezvényt a magántőke finanszírozza), így még a biztonsági erők is alulfizetettek, ami aggodalmat keltett, hogy el tudják-e majd látni megnövekedett feladatukat.

Persze hozzá kell tenni, hogy valakik valamiért akadályozni akarták ezt az olimpiát, mégpedig rémhírterjesztéssel: Zika vírus, szuperbaktérum egyes vizekben (mint kiderült, ez egy építési területen lévő tó, ahová a kutya sem megy, nem hogy a sportolók vagy a turisták), vagy a nem elégséges biztonság. Mindez feltehetően indokolatlan, az olimpia vélhetően gond nélkül fog lezajlani.

Kivonulás

A brazil munkaügyi minisztérium adatai szerint idén az év első harmadában 62 százalékkal kevesebben kértek munkavállalási engedélyt, mint 2014 hasonló időszakában. Néhány nagy cég tokkal-vonóval kivonult az országból, a növekedési lehetőségek hiánya miatt. A HSBC, a Citigroup és a Societe Generale már távoztak, és a Barclays is bejelentette, hogy a kivonulás gondolatával kacérkodik.

A munkanélküliség 2016 első negyedévében 10,9 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 7,9 százalékról. Eközben a havi átlagbér 2031 reálról (620 dollár) 1966 reálra (600 dollár, 170 ezer forint) esett, miközben magas az infláció. Az IMF becslési szerint a gazdaság idén éri el a mélypontot, jövőre már fél százalékkal növekedhet, és aztán lassan stabilizálódhat. Valószínűleg gazdasági csodavárás jó darabig nem lesz ismét a világ 5. legnagyobb népességű (200 milliós) országában, sokkal reálisabb egy kiegyensúlyozott, mérsékeltebb fejlődési ütem.

Nem az egyetlen

Dél-Amerikában nem Brazília az egyetlen, mostanában gyengélkedő gazdaság: Argentína is sokáig szenvedett, igaz, idén az új elnök, reformjai meghozták gyümölcsüket, és a mély válság véget érni látszik. Ott van ugyanakkor Venezuela, ahol teljes csőd van, miután Maduro elnök, miközben országa adósságát elképesztő kamatok mellett törleszti, népét teljesen kiéhezteti.

Brazília mindenesetre eltér annyiban az összes országtól Dél-Amerikában, hogy lélekszáma jóval nagyobb, mint bármelyik másiké. Ennyi embernek nehezebb jólétet teremteni (nem elég 1-2 összeszerelő üzem), viszont ha egyszer tartós, fenntartható növekedési pályára áll a gazdaság, ez komoly húzóerő lehet a kontinens sok kisebb országának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG