3p
Oroszország nemcsak Ukrajnának, hanem az EU-val társulási szerződésre lépett valamennyi államnak nehézségeket okoz, a Balkánon pedig gazdasági és politikai függőségbe akar vonni országokat – mondta a német kancellár egy interjúban.

Angela Merkel a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy az EU keleti partnerségi programjának három tagja, Moldova, Grúzia és Ukrajna saját szuverén döntése alapján társulási szerződést kötött az EU-val, Oroszország pedig éppen ezeknek az országoknak okoz nehézségeket.

Moldova „évek óta szenved" a Dnyeszter melléki terület körül kialakult konfliktus miatt, Grúzia pedig a Dél-Oszétia és Abházia körüli befagyott konfliktus következtében, míg Ukrajnát a Krím elcsatolása és az ország keleti részén dúló harcok sújtják. A Nyugat-Balkánon az tapasztalható, hogy Moszkva „politikai és gazdasági függőségek kialakításra törekszik egyes országokban" – mondta a kancellár.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e a balti államokat is a Moszkva által nehézségekkel sújtott országok csoportjába sorolni, kijelentette, hogy a kollektív védelem elve valamennyi NATO-tagországra vonatkozik, így a három balti államra, de akár Lengyelországra is. Ennek jegyében a szövetség például hozzájárul a Baltikum légterének biztosításához és létrehoz egy új gyorsreagálású erőt – tette hozzá.

Ugyanakkor „a baltikumi háború kérdése nem merül fel", és a NATO az Oroszországgal kötött szerződés előírásaihoz igazodva erősíti jelenlétét a szövetség keleti határvidékén.

Azzal kapcsolatban, hogy mind a három élő elődje – Helmut Schmidt, Helmut Kohl és Gerhard Schröder – helytelennek tartja az ukrán válságban követett politikáját, és elsősorban az Oroszország elleni gazdasági szankciókat bírálja, Merkel hangsúlyozta: az a meggyőződése, hogy az Oroszország tevékenységére adott közös európai válasz helyes. Nem maradhat következmények nélkül, hogy Oroszország megsérti Ukrajna szuverenitását és területi épségét, amelynek biztosítására az 1994-es budapesti memorandum aláírójaként kötelezettséget vállalt.

Arra a kérdésre, zavarja-e, hogy miközben a szankciók meghosszabbítására törekszik, német gazdasági vezetők Moszkvába utaznak tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a kancellár elmondta, hogy a személyre szabott büntetőintézkedések csupán azt tiltják, hogy bizonyos személyek Oroszországból beutazzanak az EU-ba, az pedig nem tilos, hogy német gazdasági vezetők tárgyaljanak orosz vállalkozókkal és politikusokkal. Hangsúlyozta, hogy kormányának az ukrán válságban folytatott politikája a német gazdaság széles körű támogatását élvezi, annak ellenére, hogy némelyik céget megterhelik a szankciók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG