3p
A megkérdezett fiatalok pár éven belül vállalnának gyermeket, ehhez azonban saját lakásra is szükségük lenne.

A mai 25-35 éves korosztály több mint fele már öt éven belül szeretne családot alapítani, és szinte mindenki saját tulajdonú lakásában szeretné berendezni az első babaszobát – derül ki a Fundamenta országos kutatásából. A megkérdezettek szerint az első ideális otthon biztonságos, jó levegőjű és megfelelő közlekedési feltételekkel rendelkező környéken található – természetesen külön gyerekszobával.

Sokat hallani arról, hogy manapság a 30-as évek elejére tolódik az első gyermekvállalás időpontja, ezt a kutatás eredményei is alátámasztanak. A 25-35 év közöttiek körében végzett országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a többség a harmincas éveinek elejére tervezi első gyermeke megszületését. A 26-27 évesek 10 éven belül, a 29-30 évesek pedig 1-3 éven belül látják reálisnak a gyermekvállalás kérdését. A megkérdezettek közel háromnegyede úgy gondolja, hogy a stabil párkapcsolat, a biztos állás és megbízható anyagi háttér mellett a saját lakás is fontos a gyermekvállaláshoz.

A családalapítást szempontjából lakást keresők számára a biztonságos környék (94%), az egészséges levegő (91%), és a jó infrastruktúra (87%) volt a legfontosabb három kritérium, de a válaszadók nagy része örülne egy külön gyerekszobának is.

A saját lakás megteremtését a megkérdezettek legnagyobb arányban lakáscélú megtakarításból és hitelből látják reálisnak, de sokan bíznak a családi segítségben is. A szakértő szerint érdemes előre gondolkozni, és időben félretenni az otthonteremtésre, hogy rendelkezésre álljon a megtakarított összeg, amikor aktuálissá válik a gyerekkérdés. Az időben elindított, állami támogatással kiegészített lakástakarékkal és fix kamatozású lakáshitellel megteremthető a lakásvásárláshoz szükséges összeg, így az ötéves tervbe a babavárás mellett valóban beleférhet az otthonteremtés is.

Horrorisztikus árak - ki engedheti még meg magának a lakásvásárlást?

A lakáspiacon folytatódott az áremelkedés és az is látható, hogy az új lakások nagyobb mértékben drágultak, mint a használtak - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A legfrissebb KSH adatok szerint ugyanis országos átlagban az új lakások ára 12,2 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban és azóta is nőttek az árak éves összevetésben. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG