5p
Bár a brit kormány nem hajlandó feltétel nélkül garantálni a náluk élő uniós állampolgárok meglévő jogosultságait a Brexit utáni időszakra, egyelőre úgy tűnik, ebből nem lesz gond: az EU is a legfontosabb prioritásként kezeli az ügyet, a tárgyalások során először erről fognak megállapodni, minden bizonnyal kölcsönösségi alapon.

Egyoldalúan nem garantálnak semmit

Theresa May brit miniszterelnök szerint London ragaszkodik ahhoz, hogy a más európai uniós tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárait illető jogosultságok garantálásáról viszonossági alapon szülessen megállapodás.

May a BBC vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: brit miniszterelnökként fontos feladatának tartja, hogy gondoskodjék a többi 27 EU-országban élő britről. Kormánya biztosítani kívánja a más európai uniós tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárainak jogosultságait a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakban is, de szükségesnek tartja a viszonosság elvének alkalmazását, vagyis azt, hogy az EU-társállamok is garanciát vállaljanak az ott élő brit állampolgárok jogosultságainak további érvényesülésére.

Úgy tűnik, ebben nem lesz nagy vita

Theresa May kijelentette: ebben a kérdésben megvan a jó szándék London és az EU részéről egyaránt. Már a kilépési folyamat elindításakor is azt írták a britek: London a kilépési feltételekről folytatandó tárgyalások korai szakaszában megállapodásra kíván jutni a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok és az uniós társállamokban élő britek jogosultságainak biztosításáról. Ez a szándék pedig a tárgyalási alapelvekről született, a hétvégén megerősített uniós megállapodásban is tükröződik az Európai Unióban maradó 27 tagország részéről.

A megállapodásban felvázolt fontossági sorrend első helyén szerepel a briteknél élő uniós polgárok és az EU-ban élő britek jogosultságainak garantálása, ezen belül az, hogy „öt évnyi folyamatos jogszerű tartózkodást követően jogot lehessen szerezni a huzamos tartózkodásra”.

"A tárgyalások során alapvető prioritásként fogjuk kezelni, hogy kölcsönös garanciákról állapodjunk meg az Egyesült Királyság Unióból történő kilépése által érintett uniós és egyesült királysági polgároknak és családtagjaiknak a kilépés időpontjában fennálló, az uniós jogból fakadó jogállásának és jogainak védelme érdekében. Ezek a garanciák ténylegesek, érvényesíthetők, megkülönböztetésmentesek és átfogóak kell, hogy legyenek, arra is kiterjedően, hogy öt évnyi folyamatos jogszerű tartózkodást követően jogot lehessen szerezni a huzamos tartózkodásra. A polgárok számára zökkenőmentes és egyszerű közigazgatási eljárásokat kell biztosítani jogaik gyakorlására."

(Részlet az Az Európai Tanács (50. cikk) iránymutatásai az Egyesült Királyságnak az EUSZ 50. cikke szerinti bejelentését követően c. dokumentumból)

Az ellenzék egyoldalúan is elismerné a náluk élők jogait

Nagy-Britanniában heves belpolitikai vita zajlik az EU-s tagállamok állampolgárainak a brit tagság megszűnése utáni jogosultságairól. A konzervatív párt azt szeretné, hogy a helyzet rendezésekor viszonossági alapon vállaljanak garanciát az EU-ban élő britek jogosultságainak további érvényesítésére. A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt azonban közölte, hogy ha megnyeri a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választásokat, akkor "kormányzásának első napján" feltételek nélkül, egyoldalúan garanciát vállalna a Nagy-Britanniában élő és dolgozó 3,5 millió külföldi EU-polgár jogosultságainak megvédésére.

Bár a tárgyalások még el sem kezdődtek érdemben, így bármi előfordulhat, ám jelen állás szerint nem lesz problémás ezen a téren a megegyezés, így az ellenzék engedékenysége sem tűnik indokoltnak.

Mi lesz velük migránsok nélkül?

Az elmúlt időszakban a brit üzleti szektor több szakmai szervezete is arra szólította fel a brit kormányt, hogy vállaljon akár egyoldalúan is garanciákat a brit gazdaságban dolgozó külföldi EU-munkavállalók jelenlegi jogosultságainak maradéktalan jövőbeni érvényesítésére.

Az üzleti vezetők szerint erre azért lenne szükség, mert a brit EU-tagságról tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – tavalyi népszavazás óta tapasztalható a külföldi EU-állampolgárok elbizonytalanodása, sőt távozási szándéka, márpedig nélkülük a brit gazdaság több ágazata működésképtelenné válna.

Lesz azért még min idegeskedni

Más ügyekben nem feltétlenül lesz ilyen sima a tárgyalás - nagy kérdés, mekkora "lelépti pénzt" kell majd fizetniük a briteknek. A francia elnök a napokban is azt mondta: büntetni ugyan nem kell, de elkerülhetetlen, hogy Nagy-Britannia megfizesse az unióból való kilépés árát.

Mindenesetre Nagy-Britannia azt mondja: "mély, különleges partneri viszonyt" kíván fenntartani az Európai Unióval a távozás után is.

Az biztos, hogy a hétvégi csúcstalálkozón elfogadott iránymutatásokat a Brexit-tárgyalásokon képviselt álláspontról ritkán látott gyorsasággal és egyetértésben fogadták el a tagállamok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG