3p
A Microsoft magyarországi ügyvezetője sem tartja jó ötletnek az internetadó bevezetését – Harmadával több bevételt vár jövőre a kormány az útdíjból, még több fizetős szakasz vagy drágulás jöhet –Szigorodnak az érmekészítés feltételei

Egy óra múlva adja át a jövő évi költségvetés tervezetét a nemzetgazdasági miniszter az országgyűlés elnökének. A Költségvetési Tanács korábban közölte: nincsenek ellenvetései a törvénytervezettel kapcsolatban, ugyanakkor kockázatosnak tartja a hiánycél teljesülését. A tervezet jövőre 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, és azzal, hogy az államadósság-mutató 0,9 százalékkal csökken.

A Microsoft Magyarország ügyvezetője úgy látja: a netadó mellett nem szól életképes érv – ellene viszont annál inkább. Papp István a Heti Válasznak adott interjút. Azt mondta: a netadó nem közelebb viszi, hanem távolítja Magyarországot azoktól a céloktól, amelyeket a kormány stratégiai fontosságúként fogalmazott meg. Az internetadó bevezetése helyett Papp István azt javasolja, fejlesszék a szélessávot, a vállalkozások pedig kapjanak korszerű eszközöket.

Nem tudni, hogy a kormány miből növelné harmadával az útdíj-bevételt jövőre. A Napi.hu írt arról, hogy az idénre tervezett csaknem 134 milliárd forinthoz képest 40 milliárd forint többlettel számol a kabinet. Kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudjuk: növelik a díjköteles útszakaszok számát vagy emelik az árakat? Adásunkig nem érkezett válasz.

A kormány a 2015-ös költségvetésben nemcsak az internetforgalmat adóztatná, hanem lesz irodaipapír-, szappan-, mosószer- és művirágadó is, és emelkedik a szeszes italok és a cafeteria adója.

A dollár kilőtt, a forint gyengül, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed előző este úgy döntött: 2 év után leáll a pénznyomda. Ez azt jelenti, hogy kevesebb szabad tőke lesz elérhető a nemzetközi befektetési piacokon, a kamatokat pedig a Fed várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja. A döntés megrántotta a forintot, 310-ig gyengült az árfolyam.

A nemzeti bank szigorítja az érmeutánzat-készítés feltételeit. November 1-től tilos az MNB emlékérméivel összetéveszthető, azonos tematikájú vagy hasonló kinézetű replikát készíteni, illetve fémből bármilyen olyan érmét készíteni, amin szerepel a "Magyarország", illetve a „forint” felirat. Tilos lesz befestett, aranyozott forintérméket árusítani és az érmeutánzaton az „érme”, „emlékérme” kifejezést használni.

Bűnügyi eljárás indult Nagy-Britanniában a Tesco ellen, miután a cégnél hatalmas mértékű, negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibára derült fény. A Tesco még a múlt héten jelentette be, hogy előzetesen kalkulált eredményeit 263 millió fonttal azaz több mint 100 milliárd forinttal túlbecsülte. A cég nehéz évet él át: augusztusban három éven belül a harmadik nyereségfigyelmeztetését adta ki, ezért 11 évi mélypontra süllyedt a Tesco-részvények árfolyama.

Japánban androidok váltják le a boltosokat: robotok árulnak kávéfőzőket és tartozékokat a Nestle üzletekben. A derékig érő, amúgy francia fejlesztésű és tajvani gyártású android képes tanulni, tud érzelmeket kifejezni, illetve hatékonyan dolgozik. Japán egyike azoknak az országoknak, ahol nagy a munkaerőhiány, ezen próbál most segíteni a világ legnagyobb élelmiszeripari cége.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG