2p
Az előzetes adatok szerint Oroszországban mind a 16 kormányzóválasztást az Egységes Oroszország párt jelöltje nyerte meg.

A hatalom pártja ugyanakkor a főváros, Moszkva több kerületében is elveszthette többségét az önkormányzati képviselőtanácsban. A végleges eredményeket várhatóan kedden teszik közzé.

A részvételi arány szakértők szerint megfelel a helyi választások régiós átlagának, amíg a Mordvin Köztársaságban a nem végleges adatok szerint a szavazásra jogosult polgárok 71 százaléka adta le voksát, addig Moszkvában csak 14-15 százalék élt választójogával. A fővárosban a megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt a liberális demokraták és a Jabloko párt részéről is kezdeményezték a moszkvai választási bizottság elnökének, Valentyin Gorbunovnak az elmozdítását.

A szövetségi parlament alsóházában megtartott két időközi választás közül az egyiken szintén az Egységes Oroszország jelöltje, Szergej Jahnyuk vezet és szerzi meg valószínűleg a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) élére kinevezett volt házelnök, Szergej Nariskin mandátumát. A másik körzetben, ahol a kormánypárt nem állított jelöltet, a jelek szerint a liberális demokrata Borisz Pajkin győzött.

A Központi Választási Bizottság és az orosz belügyminisztérium szerint sehol sem történt olyan jelentős szabálysértés, amely a végeredményt befolyásolhatta volna. Ugyanakkor Ella Pamfilova, a központi választási bizottság elnöke még vasárnap kilátásba helyezte, hogy az Altáji körzetben semmisnek nyilvánítják a választási eredményeket az előre leadott szavazatok feltűnően és nehezen magyarázhatóan magas aránya miatt. Országosan több száz szabálysértésről érkezett bejelentés

Szinte mindenhol voksolás volt

Oroszország 85 régiójából 82-ben tartottak vasárnap helyhatósági, regionális vagy kormányzóválasztást, az 5800 - különböző szintű - voksolás keretében 88 ezer jelölt 36 700 mandátumért küzdött meg. A választók 16 kormányzó személyéről és hat regionális törvényhozás összetételéről dönthettek, Moszkvában pedig több mint 1500 helyi képviselői hely sorsa dől el. A politikai tisztségekért 42 párt és hat civil egyesület versengett egymással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG