2p
Szépen nőtt a hazai szálláshelyek forgalma, legjobban az orosz vendégek száma nőtt, nem is kevéssel.
Étterem a Castellum Hotel négycsillagos wellness szállodában, Hollókőn. (MTI Fotó: Komka Péter)

Márciusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8 százalékkal bővült, a belföldi vendégeké az egy évvel korábbihoz hasonló volt – közölte legfrissebb adatai a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankár.hu-val .

Mint írják, több vendég, rövidebb időre szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken, amelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 9 százalékkal nőtt. Az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a 4 százalékos növekedés annak ellenére következett be, hogy idén a húsvét áprilisban, míg 2016-ban márciusban volt.

A KSH szerint márciusban az előző év azonos hónapjához képest a külföldi vendégek száma 9 az általuk eltöltött vendégéjszakáké 8 százalékkal (946 ezerre) emelkedett. A vendégéjszakában mért forgalom héttizede Budapesten koncentrálódott, ahol 10 százalékos volt a növekedés.

Csak úgy jöttek az oroszok és az olaszok

Az Oroszországból (51 százalékkal) és az Olaszországból (25 százalékkal) érkezők esetében kiemelkedő, a Franciaországból, a Romániából és az Egyesült Királyságból látogatók esetében átlagon felüli mértékben (14–18 százalékkal), a Csehországból érkezett vendégek esetében kismértékben (3,5 százalékkal) nőtt a vendégéjszakában mért forgalom. Az osztrák és a német vendégek által eltöltött éjszakák száma 9,3, illetve 2,3 százalékkal csökkent.

A belföldi vendégek száma 6 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött vendégéjszakáké stagnált, és kevéssel 860 ezer alatt maradt. A forgalom 90 százalékát fogadó, szálloda típusú egységek közül a szállodákban 1,1 százalékkal csökkent, a panziókban 2 százalékkal nőtt a belföldivendég-éjszakák alapján mért forgalom. A turisztikai régiók közül Budapest–Közép-Dunavidéken, Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön bővült, a többi régióban kisebb-nagyobb mértékben csökkent a vendégéjszakák száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG