Hirdetés
Hirdetés

Most már biztos: ezekben az ügyekben nem lesz népszavazás

2016. január 20., 14:53

A Kúria nem hitelesítette a népszavazási kérdéseket.

A Kúria megtagadta az olimpiával, valamint a Városligettel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését, megváltoztatva ezzel a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatait - közölte a legfőbb bírói fórum.

Az FVB december 14-én hitelesítette mindkét helyi népszavazási kérdést. Ezek úgy hangzottak:

Hirdetés

"Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?",

valamint

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?"

A Liget projektről bővebben itt olvashatsz >>>

A Kúriára mindkét kérdés ellen felülvizsgálati kérelem érkezett, ezt bírálta el a testület.

Beelőztek

Az olimpia megrendezésével kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat már döntött a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

A három részből álló pályázati eljárás első szakasza, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje 2016. február 17., a népszavazás várható időpontja pedig hónapokkal későbbi. A Kúria szerint a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már benyújtják.

A két nyertes látványterv. Képek forrása: ligetbudapest.org
Nyertes látványterv. Képek forrása: ligetbudapest.org

 

A Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését a Városliget megújításával összefüggésben kiírandó fővárosi szintű népszavazás ügyében is. A bírói fórum megállapította, hogy az adott kérdést a 2013. december 24-én hatályba lépett, a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény szabályozza, fővárosi szintű népszavazás pedig nem alkalmas törvény hatályon kívül helyezésére. A népszavazás olyan rendeletmódosítás kikényszerítéséről szólna, amely ellehetetlenítené az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Több tonna hamis növényvédőt locsolunk szét – megéri?

Több tonna hamis növényvédőt locsolunk szét – megéri?

Nem csak a luxuscikkeket hamisítják előszeretettel a csalók: rémisztően sok hamis növényvédőt, rovarölőt és fertőtlenítőt locsolunk szét az otthonainkban, kertjeinkben és a földeken minden évben. Amellett azonban, hogy ezek a szerek hatalmas kárt okoznak a gazdaságnak, borzalmasan károsak az egészségre. A nem megfelelőben bevizsgált vegyszerek ugyanis több embert ölnek meg, mint gondolnánk.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • február 20
    Átlagos bruttó béremelkedés (év/év)
    Import (év/év) - január
    Export (év/év) - január
    Termelői árindex (év/év) - január
    Fogyasztói bizalom - előzetes - február
    február 21
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - február
    Szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - február
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - február
    Szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - február
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - február
    Home Depot - 2017 Q4
    Wal-Mart Stores - 2017 Q4
    Beszerzési menedzser index
    Szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - február
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - február
    február 22
    Magyar Telekom - 2016 Q4
    Bayer - 2016 Q4
    IFO üzleti hangulatindex - február
    GDP (év/év) - előzetes
    Fogyasztói árindex (végleges) - január
    Fed jegyzőkönyv
    Tesla - 2017 Q1
    Hewlett-Packard - 2017 Q1
    Airbus - 2016 Q4
    február 23
    GDP (év/év, naptárhatástól megtisztított) - Q4
    Henkel - 2016 Q4
    Axa - 2016 Q4
    Telefonica
    február 24
    BASF - 2016 Q4
    Újlakás értékesítések (ezer/hó) - január
    Újlakás építések (hó/hó) - január

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

5 százalékra csökkentenék a hal- és vadhús áfáját. Ha ezek a termékek olcsóbbak lennének, többet venne belőlük?