2p
Január elsejétől 18 százalékra csökkent az éttermi szolgáltatás áfája a korábbi 27 százalékról.

A étlapáfa különbséget tesz a helyben fogyasztás és az elvitel között, attól függően, hogy szolgáltatást vagy terméket vásárolunk – írja a Napi.hu. A jogszabály szerint az alacsonyabb áfakulcs csak a helyben fogyasztott ételre vonatkozik, mivel ez szolgáltatásnak minősül. Elvitel esetén továbbra is magasabb áfakulcs szerint kell fizetni, mert ebben az esetben már termékeladásról van szó.

Termék vagy szolgáltatás?

Alacsonyabb áfa csak olyan helyeken alkalmazható, ahol a különböző kiegészítő szolgáltatások az adószabály számára is étteremmé teszik a helyet. Ilyen szolgáltatás például a kiszolgálás, a teríték és a tisztaság biztosítása, valamint az asztalok és a székek használata.

A szabály értelmében a bevásárlóközpontok ebédlői is lehetnek alacsonyabb áfások, annak ellenére, hogy nem maguk az éttermek biztosítják a kiegészítő szolgáltatásokat, hanem a bevásárlóközpont üzemeltetése. Ugyanakkor egy piaci büfé  - vagy elvitelre kért éttermi étel – esetében nem kerülnek túlsúlyba a szolgáltatások, így itt továbbra is 27 százalékos az áfa.

De mi lesz a maradékkal?

Ilyenkor azonban felmerülnek a köztes megoldások. A NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint a szabály a szándékot nézi, tehát ha valaki elvitelre kért ételt, de időközben meggondolta magát és helyben elfogyasztja, akkor is a magasabb áfát kell fizetni. Ugyanakkor étteremből elhozni kívánt ételmaradék esetében az alacsonyabb, 18 százalékos áfát kötelesek fizetni.

Az áfacsökkentés nem érinti a munkahelyi étkezdéket és a gyermekétkeztetést. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára ezt azzal indokolta, hogy ez a lépés nem fért volna bele a költségvetés mozgásterébe.

Búcsút inthetünk a várakozásnak - ez lesz az éttermek jövője?

Arról már rengeteg történetet ismerünk, hogy a robotok hogyan veszik majd el a munkánkat, vagy épp hogyan teszik közben élhetőbbé és kényelmesebbé az életünket. Az utóbbi elgondolás mentén döntött új a KFC és a kínai keresőóriás, a Baidu, hogy a robotokat is bevonják az élelmiszeriparba – méghozzá nem is akárhogy.... További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG