3p
Júliusban 12,3 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbit. Elemzők szerint ez a vártnál lényegesen jobb adat.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte, hogy folytatódott az ipar élénkülése júliusban is, az éves index a várt lassulás helyett gyorsult: a piac által várt 9,7 százalékos növekedés helyett 12,3 százalékkal. A júliusi termelés növekedése így közel 3,5 éves csúcsnak számít - tette hozzá.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte, hogy folytatódott az ipar élénkülése júliusban is, az éves index a várt lassulás helyett gyorsult: a piac által várt 9,7 százalékos növekedés helyett 12,3 százalékos növekedést mért a statisztika. A júliusi termelés növekedése így csaknem 3,5 éves csúcsnak számít - tette hozzá.

Bár a részletes számok nem ismertek, az elmúlt hónapok adatai alapján megállapítható, hogy főként a járműgyártás és a kapcsolódó beszállítói iparágak hajtják a növekedést. Örömtelinek nevezte, hogy más iparágakban - élelmiszeripar és fémfeldolgozás - terén is élénkülés látszik, így egyre szélesebb bázisú a bővülés.

A kilátásokról szólva Réczey Zoltán elmondta: jól indult a harmadik negyedév, de a bázishatások egyre inkább lefelé viszik a növekedési ütemet. A járműgyártásban ugyan vannak további kapacitások, de lassulni fog az élénkülés, miközben az alapvető folyamatok így is kedvezőek. Megjegyezte, hogy rövid távon negatív hatása lehet az eurózóna lassuló növekedésének - a német gazdaság rosszabbul teljesített az utóbbi hónapokban. A hosszabb távú folyamatok az iparban és általában véve a magyar gazdaságban pozitívan értékelhetők - összegezte a Buda-Cash Brókerház elemzője.

Kétszámjegyű növekedés

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is meglepetésnek nevezte, hogy tovább tudott gyorsulni az ipari termelés, miközben az európai lassult. Véleménye szerint, ha az orosz-ukrán válság miatt nem lesz nagy összeomlás, akár kétszámjegyű növekedés is lehet az év egészében.

Hozzátette: az augusztusi bázis alacsonyabb lesz, ami szintén segít majd. Változatlanul a járműgyártás, de emellett az elektronikai szektor és az építőiparhoz tartozó kiszolgáló iparágak is hozzájárulhattak a növekedéshez.

Véleménye szerint, ha az orosz-ukrán válság miatt nem lesz "nagy összeomlás" Európában, akár kétszámjegyű növekedés is lehet az év egészében.

Vagy mégsem lesz meg a kétszámjegy?

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője elmondta: az előzetes júliusi adat kellemes meglepetést okozott, hiszen meghaladta az elemzői várakozásokat. Úgy vélte, 2014-ben 7-8 százalék között bővülhet az ipari termelés.

Az ipar kedvező tendenciáiban ennek ellenére rövid távon nem vár látványos törést, középtávon azonban a kétszámjegyű dinamika lassulása elkerülhetetlennek látszik. Az export-kilátásokat beárnyékolja a gyengülő európai konjunktúra, és az autóipari kapacitások felfutását követően 2015-ben a magas bázis is a növekedési ütem mérséklődésének irányába mutat - mondta.

Az azonban kedvező folyamatként értékelhető Trippon Mariann szerint is, hogy a növekedés már nem csak a járműgyártásnak köszönhető, az ipar egyre több szegmensében érzékelhető élénkülés. Úgy vélte, 2014-ben 7-8 százalék között bővülhet az ipari termelés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG