3p
A kormány a gazdaság élénkítésére költött pénzzel magyarázza az elmúlt évek legnagyobb májusi hiányát. Összességében azért még mindig nem állunk rosszul - a költségvetést átírják, a versenyképesség további erősítésére is költenek pénzt.

Az államháztartás központi alrendszerének 2017. május végi halmozott hiánya 213,4 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Privátbankár.hu-val. Ezen belül a központi költségvetés 180,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 85,9 milliárd forintos deficittel zártak, míg az elkülönített állami pénzalapok 52,6 milliárd forintos többletet értek el.

Ha csak a havi adatot vizsgájuk, azt látjuk: idén májusban a központi alrendszer 91,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ez az elmúlt 5 év legnagyobb májusi hiánya - az elmúlt 3 évben rendszerint komoly többlet volt májusban az államháztartás központi alrendszerében:

Tizenhatszor akkora az öthavi hiány, mint tavaly

Tavaly, 2016 első öt hónapjában az államháztartás központi alrendszere 13,2 milliárd forintos hiányt mutatott - a mostani 213,4 milliárdos hiány ennek több mint tizenhatszorosa. (Igaz, ha több évre tekintünk vissza, egyáltalán nem áll rosszul az egyenleg, májusra a mostani kumulált hiánynak a duplája is összejött korábbi években.)

Az államháztartás központi alrendszerének egyenlege 2016 és 2017 első 5 hónapjában. Forrás: NGM / Privátbankár.hu

Az NGM szerint emögött főként a kormány gazdaságélénkítő lépései állnak, aminek eredménye szerintük a ma közölt 4,2 százalékos GDP-növekedés is. Ebben kiemelt szerepet játszott a beruházások 34%-os bővülése. Az otthonteremtési program felfutása, a tavaly novemberi hatéves bér- és járulékcsökkentési megállapodás hatásai, illetve a 2014-2020-as uniós ciklus forrásainak hatékony felhasználása tükröződik a makrogazdasági mutatók kedvező alakulásában.

A foglalkoztatás és a fogyasztás bővülése nyomán folyamatosan emelkednek a különféle adóbevételek (főként az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó és a bérekhez kapcsolódó járulékok). Az egyszeri bevételek tekintetében a termőföld-értékesítésből származó befizetések emelhetők ki, valamint a kifizetett uniós támogatások utólagos megtérítése a nemzeti büdzsének - írja az NGM.

Átírják a költségvetést

Jelenleg az Országgyűlés előtt van a 2017-es költségvetés módosítása. Ebben egyrészt az elmúlt időszakban meghozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásainak átvezetése történik, másrészt számos szakpolitikai terület mellett a versenyképesség további erősítésére biztosít többletforrást. Mindez azonban nem veszélyezteti sem a 2,4%-os éves hiánycél teljesülését, sem pedig a GDP-arányos államadósság év végére várható további csökkenését - ígéri a minisztérium.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG