2p
Londoni elemzők szerint nem kizárt, hogy hamarosan ismét kamatot csökkenthet a jegybank.

Hamarosan kifogyhat a lendület a nem-konvencionális eszközökből, így londoni pénzügyi elemzők szerint ezek alkalmazása mellett végül egy újabb kamatcsökkentése is elszánhatja magát a Magyar
A tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, a kamatfolyosót azonban szűkítették. Ez a forintra is jelentős hatással volt, erről itt írtunk korábban. >>>

Nemzeti Bank – méghozzá nem is kicsire. A Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető elemzője, William Jackson szerint ugyanis a betéti eszközökben gyakorolt korlátozásoknak nincs akkora hatása a GDP alakulására, mint egy kamatvágásnak.

Így ez jó eséllyel már jövőre megérkezhet, a jelenlegi gazdasági kondíciók mellett az elemzőház az idei harmadik negyedévre 2,a következő év egészére 2,3, 2018-ra pedig 2,8 százalékos GDP növekedés vár,  ennek megfelelően a magyar irányadó ráta jövőre 0,6 százalékra csökkenhet.

Nagyobb huszárvágás jöhet

Még ennél is nagyobb kamatvágást jósol a Commerzbank londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Tatha Ghose: az ő előrejelzésük szerint az alapkamat akár 0,50 százalékra is csökkenhet a következő év első felében. Az elemző szerint ezt a várakozást a reálgazdasági ciklus jelenlegi szakasza és az inflációs dinamika egyaránt alátámasztja, és "semmi nem viszi lejjebb a piaci kamatspektrumot olyan megbízhatóan, mint a jegybanki kamatcsökkentés".

Ráadásul a lengyel gazdasághoz hasonlóan a magyarban is jelentős lefelé ható kockázatokat látnak, ami idővel ismét kamatvágásra ösztökélheti a monetáris tanácsot. A Commerzbank egyébként az idei évre vonatkozó GDP várakozását is csökkentette: míg az év elején 2,4 százalékos bővülést vártak, most már csak 2,1 százalékos GDP-növekedést tartanak valószínűnek.

Másutt már van - de biztos jó ötlet az alacsony kamat?

A negatív kamatokkal a jegybankok a hitelezést szeretnék serkenteni, de a fegyver sok esetben visszafelé sül el: jól látszik ez azoknak a bankoknak a válaszain, akik nemhogy buktak, de még keresni is tudtak a negatív kamatok bevezetése óta. Drágább hitelek, alacsonyabb betéti kamat, drágább bankolás - mit hozott a negatív ráta? A cikk folytatásáért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG