3p
"Presztízsvesztés" lenne az országnak, ha a jelenlegi környezetben ragaszkodnánk az ötkarikás játékok megrendezéséhez a vezetés szerint. A főváros, a Fidesz elnökség és a Fidesz-frakció így kezdeményezte a pályázat visszavonását. A Momentum szerint a kormány csak a véleményünkre nem kíváncsi, ezért nem szavaztatnak.

Ahogy arról már tegnap írtunk, a Fővárosi Közgyűlésen még nem sikerült dűlőre jutni annak ügyében, hogy akkor végül visszavonják-e a pályázatot, vagy, hogy egyáltalán kiírnak-e előrehozott népszavazást az ötkarikás játékok megrendezését illetően. Ehhez egyébként minden eszköz megvolt, a 266 ezer aláírásból biztosan meglett volna a népszavazáshoz szükséges 138 ezer. Este azonban a kormány, a főváros, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció közös erővel úgy döntött: presztízsvesztés lenne az olimpia megrendezése, így a pályázat visszavonását javasolják.

A döntést azzal indokolták, hogy megbomlott a nemzeti egység az pályázat benyújtása óta, márpedig a megrendezéshez erre lenne szükség. Tarlós István főpolgármester elmondta: Budapest támogatja a kormány döntését, egyetért azzal, hogy egység nélkül „nincs értelme az ország tekintélyét csorbítani”. A Magyar Olimpiai Bizottság közölte: a jelenlegi helyzetben valóban nem látnak más lehetőséget, ugyanakkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben Budapest is rendezhessen olimpiát. A kormány az ellenzéket, az ellenzék a Momentum Mozgalmat hibáztatja a szétesésért.

Mi lesz az emberek véleményével?

A Momentum Mozgalom közleménye szerint is árulás történt az ügyben, itt azonban az ország vezetése árulta el az aláírókat és az olimpiát támogatókat is. Az aláírásgyűjtésnek ugyan kettős célja volt, hiszen a pályázat visszavonása mellett népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, mivel fontosnak tartják, hogy egy ezermilliárdos, Magyarország jövőjét hosszú időre befolyásoló ügyben a lakosságot is megkérdezzék.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke érkezik a Fővárosi Választási Iroda épületébe 2017. február 17-én, hogy leadja az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyűjtött 266 151 aláírást. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Ebből az utóbbi lépés azonban nem valósulhatott meg. Elmondásuk szerint „sajnálják, hogy egy népszavazás presztízsveszteséget jelent az országnak”, és hogy a "kormány nem kíváncsi az emberek véleményére". A mozgalom egyébként nem adja fel a céljait, tovább folytatják az országjárást, emellett a mai nap folyamán sajtótájékoztatót tartanak a visszavonásról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG