3p
Nem kell kiadáscsökkentés ahhoz, hogy 50-ről a régiós szint közelébe, 45 százalékra csökkenjen az állami újraelosztás a Magyar Nemzet szerint. A gazdasági növekedés és a csökkenő adósság önmagában több bevételt hoz.

Nem lesz szükség megszorításokra ahhoz, hogy a kormány csökkenteni tudja az állami újraelosztás arányát, elég, ha a növekedés és az államadósság törlesztésének kamatszintje megfelelően alakul - közölték a Magyar Nemzettel szakértők annak kapcsán, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nemrégiben bejelentette: a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékáról 45 százalékra szándékoznak csökkenteni az állami újraelosztás mértékét. Ezzel cáfolták azokat a véleményeket, mely szerint ahhoz, hogy a kormány elérje ezt a célt, 1700 milliárd forintos megszorításra lenne szükség.

A cél eléréséhez elég szinten tartani a kiadásokat, mert ha a gazdaság növekszik, az arány automatikusan lecsökken. Mivel Varga Mihály arról beszélt, hogy a 45 százalékos újraelosztási szintet több lépésben kívánja elérni a kabinet, három év gazdasági növekedése segítheti az arány kedvezőbbre fordulását. Emellett az államadósság kamatterheinek mérséklődése is könnyíthet a GDP-hez mért kiadások csökkentésében. Egyrészt a gazdaság javuló megítélése miatt olcsóbban lehet forrást szerezni a lejáró tartozások visszafizetésére, másrészt ha csökken az adósság, értelemszerűen kevesebb kamatot kell fizetni utána. Az OECD szerint abban az esetben, ha Magyarország olyan kamatok mellett törlesztené az adósságát, mint a többi visegrádi ország, hazánk GDP-hez mért kiadási aránya két-három százalékkal alacsonyabb lenne.

A szakértők az újraelosztás arányának csökkentésével egyetértenek, mivel az 50,6 százalékos arány túl magas a környező régiós országok mértékéhez képest - Csehországban és Lengyelországban 45, Szlovákiában 40, Romániában pedig 38 százalék körül alakul a kiadások GDP-hez mért aránya. Minél nagyobb az újraelosztás aránya, annál több pénzt von el az állam a gazdaságtól - ez rontja az ország versenyképességét.

Az újraelosztás aránya a skandináv országokban a legmagasabb, ám ott nagyobb arányú a foglalkoztatottság, azaz több ember osztozik a magasabb terheken. Hazánk egyik legnagyobb problémája az, hogy miközben az állam kiadásai a GDP-hez mérten magasak, az ehhez szükséges összegeket viszonylag kevés ember adójából kell előteremteni az alacsony foglalkoztatottság miatt. Az újraelosztás csökkenése a szakértők szerint önmagában is serkentően hathat a gazdaságra. Ha több pénz marad a vállalkozásoknál, több lehet a beruházás, több a munkahely, így még kevesebb munkanélküli- és más szociális járadékot kell fizetnie az államnak.

Varga Mihály bejelentései igencsak felfokozták a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat – erről részleteket később tudunk meg - a kormánynak október 31-ig kell benyújtania a parlament elé a tervezetet. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője ugyanakkor a Magyar Hírlapnak azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése alapján egyre valószínűbb, hogy a kormány átalakításokra készül a nagy ellátórendszerekben, az oktatásban és az egészségügyben. Mindezt ugyanakkor úgy kell meglépni, hogy igaza legyen a miniszterelnöknek is, aki a Vas Népének nyilatkozva arról beszélt, hogy a kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG