3p
Egyszerűen nincs kellő erő a magyar rendőrségben, hogy a nyugati határszéleket is őrizze - év eleje óta mindössze 3032 fő tiltott határátlépést megkisérlő menekültet fogtak el a magyar szervek az osztrák határszakaszon.

A múlt heti M1-esen történt menekült-tragédia, valamint a tegnapi nap kaotikus történései - az osztrákok által elrendelt szigorított közúti ellenőrzés, valamint a Németország felé indított menekült-különvonatok - kérdése még inkább előtérbe helyezi azt a kérdést, hogy – azon túl, hogy védjük a schengeni övezet külső határait -, vajon hogyan működik a belső uniós országhatár védelme – merthogy tiltott határátlépést nem csak az követ el, aki jogosulatlanul Magyarország területére lép, hanem az is, aki elhagyja az országot.

Az igazságügyi tárcánál érdeklődtünk arról, hogy vajon a mostani migráns-hullám kapcsán, vajon mekkora az a menekült-létszám, akiket a nyugati határokon fogtak el. Kérdéseinkre az Országos Rendőr-Főkapitányságról (ORFK) érkezett válasz.

 

 

Eszerint az osztrák határterületen 2015. január 1. és augusztus 27. között a rendőrök 3032 főt fogtak el tiltott határátlépés miatt. (Ebben tehát benne vannak az év eleji koszovói-menekülthullám tagjai is.) A szám annak fényében döbbenetesen kevés, ha azt tudjuk, hogy a becslések szerint az év eleje óta folyamatosan jönnek a menekültek Magyarországra, augusztus elején már 110 ezer felett volt a menedékkérők száma hazánkban, s csak a múlt hét végén, péntektől-vasárnapig 8792 határsértőt fogott el a rendőrség a déli határainkon.

A számot az sem szépíti teljesen, hogy az ORFK közlése szerint a határterületeken kívül, mélységi ellenőrzések keretében Ausztria irányába tartó vonatokon, vasútállomásokon, gépjárművekben (Ausztriába szóló menetjeggyel vagy bizonyítható osztrák úti céllal) 2015. január 1. és augusztus 27. között további 8453 fő került elfogásra. (Ezek zöme vélhetően a vasúti kocsikból leszállított menekültek voltak.)

A zöldhatár eszerint itt tényleg zöld határként viselkedik, hiszen arról senki nem nyilatkozott hivatalosan, hogy több százezer migráns továbbra is az országban tartózkodik. Azt, hogy Ausztria felé szabadon távozott a többség az is erősíti, hogy a magyar kormányzat igazi aggodalma az, hogy a dublini egyezmény okán az uniós országok (Ausztria, Németország) elvben megtehetik, hogy a területükön elfogott migránsokat abba az országba küldik vissza, ahol először az Unió területére léptek. A becslések szerint ezen a jogcímen bőven 200 ezer felett lehetne azon migránsok száma, akiket Magyarországra kellene visszaküldeni. Az más kérdés, hogy az érintettek zöme nem Magyarországon, hanem Görögországban lépett először az EU-területére, ám Hellász elé meglehetősen macerás balkáni társasutazás keretében lehetne a menekülteket visszaküldeni – bár az is furcsa, hogy ezt eleddig egyetlen magyar illetékes sem kezdte el hangoztatni.

Mindenesetre a számok azt mutatják, hogy a magyar hatóságok erejét szinte teljesen leköti a déli határszakasz védelme, érdemi határőrizetre ezek szerint legfeljebb a határátkelőhelyek szúrópróba-ellenőrzésein és a vasútállomásokon lehet számítani. A szárazföldi átkelés ugyanakkor úgy fest, lényegében akadálytalan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG