3p
Közeleg a G20 csúcs, és most úgy tűnik, nagyon máshogy alakulnak a dolgok, mint a korábbi években. Donald Trump öt hónapos elnöksége alatt sok minden változott, Amerika szerepe átértékelődőben van, néhány dologban, mint a kereskedelem és a környezetvédelem, hátrébb húzódik, így át kell venni a helyét valakinek.

Európa és Ázsia ipari óriásai, Németország és Kína közelednek egymáshoz, és mivel olyan kérdésekben, mint a kereskedelem vagy a környezetvédelem, azonos álláspontot képviselnek, ezért valamiféle informális szövetséget kötnének, mondhatni szorosabban együttműködnének, hogy bepótolják az Amerika visszavonulása által hagyott űrt. Mindezt a Bloomberg a G20-ak egyes diplomatáira és vezető állami tisztségviselőire hivatkozva írja.

Új helyzet

Ez az együttműködés az idei éve G20 csúcs előtt kezd kikristályosodni, melyet pénteken a forgalmas német kikötővárosban, Hamburgban fognak megtartani. Az együttműködés aktualitását az adja, hogy a csoport megalakulása óta először képviseli Amerikát olyan elnök, aki a protekcionizmust pártolja, noha Amerika évtizedek óta a szabad kereskedelem szószólója volt. Maga Hszi Csinping kínai elnök nyilatkozott kedden a die Weltnek, miszerint országának és Németországnak fokoznia kell az együttműködést, és külön kiemelte az Egy övezet, egy út nevű kezdeményezést, ami korábban Új Selyemút néven futott, és nemzetközi fogadtatása ellentmondásos volt.

Mint ismeretes, Trump többször bírálta Kínát és Németországot amiatt, hogy kereskedelmi többletük van Amerikával szemben, de a két ország akkor kezdett igazán közeledni egymáshoz, amikor a szűkebb csoport, a G7 találkozóján Amerika egyedül maradt a hat másik taggal szemben a klímavédelem ügyében, és azóta Trump be is jelentette, hogy kivonul a párizsi klíma-megállapodásból. Most ezekben a kérdésekben a szélesebb körű találkozón egyedül lesz véleményével mindenkivel, így európai szövetségeseivel, szomszédaival: Mexikóval és Kanadával, valamint Kínával és Oroszországgal szemben is.

Nem ma kezdték

A kínai miniszterelnök az elmúlt időszakban háromszor járt Németországban, ami azt jelzi, hogy a két ország aktívan dolgozik az űr betöltésén, amit Amerika hagyott Trump elnöksége alatt. A kapcsolat egyébként évek óta erősödik, miután a gazdasági érdekek közösek és a két ország között semmilyen geopolitikai rivalizálás nincs. A pekingi német nagykövet, Michael Clauss szerint a német-kínai kapcsolatok történelmi csúcsukon vannak.

Clauss elmondta, hogy Amerika vákumot hagyott azáltal, hogy elvetette a tervezett 12 tagú Csendes-óceáni szabadkereskedelmi szerződést, amely létrehozott volna egy olyan Amerika központú blokkot, melyben Chilétől Vietnamig egy szabadkereskedelmi övezet húzódik. Ez tulajdonképpen alternatívája lett volna az Új Selyemút kezdeményezésnek, de Trump kivonult belőle már beiktatása másnapján.

EU vs. Németország

A német-kínai kapcsolatok túlzott megerősödésének egyetlen hátránya lehet: az EU és Kína kapcsolata nem fejlődik ugyanilyen ütemben, márpedig Németország arra törekszik, hogy gazdasági és főleg kereskedelmi ügyekben elsősorban az EU lépjen fel külső tagokkal szemben, ne az egyes tagállamok. Ez akkor is kiderült, amikor Merkel egy korábbi interjújában támogatta Macron francia elnök azon javaslatát, hogy az EU tegyem többet azért, hogy bizonyos stratégiai vállalatokat, vagy olyan cégeket, melybe sok állami támogatást öltek, ne vásároljanak fel külső, EU-n kívüli vevők, és itt elsősorban kínaiakra gondolt, mivel ők ebben a legaktívabbak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG