3p
Jelen állás szerint nem lesz a fővárosban népszavazás a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról. Országos viszont még lehet.

Jelen állás szerint nem lesz a fővárosban népszavazás az olimpia megrendezéséről - ennek az az oka, hogy a kezdeményező Erdélyi Katalin Krisztina a november 24-i határidőig nem vette át az aláírásgyűjtő íveket.

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kezdeményezés tárgyában szereplő kérdést október 6-án hitelesítette, s az október 20-án emelkedett jogerőre. A kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

Az aláírásgyűjtő íveket az FVB október 25-én hitelesítette, a kezdeményezőnek innentől számítva 30 nap állt rendelkezésére ahhoz, hogy a fővárosi választópolgárok 10 százalékának, azaz nagyjából 138 ezer lakosnak az aláírását összegyűjtse. Az FVB tájékoztatása szerint azonban a kezdeményező nem vette át az aláírásgyűjtő íveket, ennek megfelelően nem tudta bemutatni a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat, így a voksolásra nem kerül sor.

Erdélyi Katalin az Indexnek elmondta: két ok miatt sem vette át az íveket. "Egyrészt a jogerőre emelkedésről egy aznap feladott levélben értesítettek, amit mire kézhez kaptam, már eltelt kilenc nap a gyűjtésre rendelkező harminc napból. Másrészt a Kúria döntésére várunk, hogy engedélyezik-e az országos népszavazást, ugyanis mi szeretnénk minden állampolgárt megkérdezni" - mondta a lapnak Erdélyi, aki egyébként az Átlátszó újságírója.

Ez egyben azt is jelenti, hogy cikkünk eredeti címével ellentétben nem nevetséges hiba miatt marad el a népszavazás - Erdélyi Katalintól elnézést kérünk.

Itt vannak a látványtervek – ilyen lenne a budapesti olimpia >>>>

Erdélyi Katalin Krisztina szeptember 6-án, magánszemélyként benyújtott másik országos népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) október 5-én nem hitelesítette. Abban a kezdeményezésben a kérdés az alábbi volt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?"

A testület akkor 9:2 arányban úgy döntött, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert a törvény hatályon kívül helyezése az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdést érint, a már létrehozott és létrehozandó szervezetek tekintetében. A kérdés emellett az NVB szerint nem felel meg a választópolgári egyértelműségnek sem, mert azt a hamis látszatot kelti, mintha a törvény visszavonása a pályázat visszavonását jelentené.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG