4p
Egy-egy ország kormánya vagy jegybankja időről időre elköveti azt a hibát, hogy nem hajlandó tudomásul venni a gazdasági realitásokból adódó egyensúlyi valutaárfolyamot, és megpróbálja manipulálni, sőt erőszakolni azt. A vége mindig összeomlás, hisz az árfolyamat a piac úgyis kiharcolja, ha máshol nem, a föld alatt.

Most Nigériában történik ez: föld alá, vagyis illegalitásba küldik a valutaváltókat, hátha akkor majd eltűnik a piaci árfolyam, és az állam azt mondhatja, nem is olyan gyenge a saját valuta, a naira, csak ugye azok a fránya spekulánsok. Így viszont senki nem tudja átváltani az értéktelenedő nairát dollárra, elakad az import, áruhiány keletkezik, elégedetlenség és elszegényedés következik be. És már milyen sokadik eset csak az elmúlt évtizedekben!

Olajországok sorsa

A nigériai valuta zuhanását az olajár két évvel ezelőtti nagyfokú esése váltotta ki, mivel az ország gazdasága nagyrészt az olajexportra épül. Ez természetes folyamat: ha egy ország gazdasága és exportja ennyire egyoldalú, mindent az adott termék aktuális ára határoz meg. Ugyanaz a probléma természetesen más olajexportáló országokat is sújtott, köztük Oroszországot, amely nagyon hamar belátta, hogy nem lehet a trenddel harcolni, ezért engedte, hogy a rubel árfolyama hozzáigazodjon az olajárhoz. Így ugyan rövidtávon megterhelők voltak a hatások, de a gazdaság gyorsan alkalmazkodott, és most már lassan kikeveredik az ország a recesszióból, sőt már a rubel is erősödött.

A feketénél is feketébb piac

Nigéria ezzel szemben nem hajlandó tudomást venni a realitásokról, a nem banki valutaváltóknak megállapított egy árfolyamlimitet, amit ha átlépnek, börtön fenyegeti őket. Így persze senki nem vált náluk: a dollár és más külföldi valuta kifogy, így eladni sem tudnak. Ha üzemelni akarnak, illegalitásba kell vonulniuk és a kereslet-kínálati szinten folytatva a váltást, rettegve a lebukástól. A lebukás veszélyét úgy tudják mérsékelni, hogy csak a régi, megbízható ügyfelekkel üzletelnek, ismeretlenekkel nem, hisz azok lehetnek hatósági ellenőrök.

Az egykori könnyített változat

Érdekességként meg kell jegyezni, hogy hasonló rendszer működött a kelet-európai kommunista országokban, köztük nálunk is. Az árfolyamot a jegybankok mesterségesen állapították meg, olyan szinten, ami magasabb volt, mint amin az áruforgalom bonyolódhatott volna. Leginkább azért volt így, mert a kommunista országok versenyképtelen, a piacokon nehezen eladható termékeket gyártottak, és sok mindent nem tudtak előállítani, így nagy importra lett volna szükség. Az állam ezért egyszerűen magához volta a külkereskedelem monopóliumát, és eldöntötte, miből mennyit lehet importálni a silány exporttermékek és a torz árfolyam miatti szűkös valutakészletből.

Így aztán felvirágzott a feketepiac, ahol a reális árfolyamokon forogtak a valuták, majd magánimportőrök hozták be a hiányzó importtermékeket, és magas haszonkulccsal értékesítették. Nálunk ez viszonylag gördülékenyen működött a rendszer utolsó két évtizedében, miután a hatóságok gyakorlati okokból szemet hunytak a jelenség fölött, tudván, hogy így legalább egy valamennyire működő gazdaság van, mérsékelt áruhiánnyal.

A régi kemény út

Más országokban, sőt nálunk az 50-es 60-as években a nigériai utat választották, esetenként még szigorúbban. Még a külföldi valuták tartását is tiltották, nemhogy a váltását, így a szabad országok valutaváltóinál elképesztően gyenge áron forogtak ezen országok fizetőeszközei. Ez aztán esetenként extrém torzulásokat hozott a gazdaságban, hisz a kevés exportképes áru irreálisan értékes lett, az import viszont úgy megdrágult, hogy lényegében elérhetetlen lett. A rendszerváltozás után aztán hamar helyreálltak a piaci viszonyok, jóllehet ehhez szinte minden érintett országban először kisebb-nagyobb inflációra volt szükség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG