3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Így látja a magyar köztársasági elnök, hogy Donald Trump bejelentette, országa kilépését a párizsi klímaegyezményből.
MTI Fotó

Az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Erkölcsileg nincs rendben

Az államfő szerint erkölcsileg elfogadhatatlan Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását. Ennek határideje 2018 novembere.

Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője, törvényhozása bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, "ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton" - hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból.

A köztársasági elnök kifejtette: Donald Trump választási kampánya után nem volt meglepő a kilépésről szóló döntés, de ez is lehetett volna olyan választási ígérete, amelynél nem tartja magát szigorúan korábbi vállalásához.

Az amerikai elnök elhatározását azért tartja erkölcsileg elfogadhatatlannak - folytatta -, mert a 19. és a 20. században az Egyesült Államok bocsátotta ki a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe - a leginkább hozzájárulva ezzel a mai klímaproblémákhoz -, így az övé a legnagyobb történelmi felelősség a szennyezésért.

Felelőtlen

Noha az utóbbi években Kína átvette tőle az "első helyet", az egy főre eső kibocsátásban az Egyesült Államok a mai napig messze vezeti a fejlett országok csoportját - mondta, a jövő generációit érintően is felelőtlennek nevezve Donald Trump döntését.

Kínával kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: az ő álláspontjuk is változott, mert kiszámolták, hogy az iparfejlődés okozta környezeti kár összesített értéke meghaladja az éves GDP-növekedésüket. Ezért körülbelül öt éve Kína is váltott, szénbányákat, szénerőműveket zár be, és napelemparkokat, szélerőműveket létesít, nyitott az atomenergia felé, továbbá erdőt telepít.

Megjegyezte továbbá, hogy miután az Egyesült Államok várhatóan a finanszírozásból is kivonul, a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtéséhez a gazdag országoknak, például a G20-csoport másik 19 tagjának "mélyebben kell a zsebébe nyúlnia".

"Ha van politikai szándék, akkor a problémát meg lehet oldani. Ma még ez az eszköz a kezünkben van, ha viszont nem csinálunk semmit, akkor ez az eszköz kiesik a kezünkből, és innentől az elszabaduló klímaváltozásnak és vízválságnak a szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai lesznek" - figyelmeztetett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG