4p
Mindketten azt mondták, nyitva az ajtó a görög tárgyalások előtt, de most már komoly javaslatot várnak.

Tiszteletben tartjuk a görögök szavazatát, és meghallottuk minden demokratikus görög párt üzenetét arról, hogy az eurózövezetben kívánnak maradni. Az ajtó nyitva áll a tárgyalások előtt - mondta Francois Hollande francia államfő Angela Merkel német kancellárral tartott rövid sajtótájékoztatóján Párizsban.

Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár. Kép forrása: EPA/Etienne Laurent

A francia elnök hozzátette, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek komoly, hiteles és konkrét javaslatokat kell tennie. "Nincs sok időnk. A helyzet sürgős Görögország számára, és sürgős Európa számára is" - hangsúlyozta Hollande.

A két ország vezetője a vasárnapi görög népszavazás eredményéről egyeztetett, amelyen a nemzetközi hitelezők által javasolt megállapodást elutasítók tábora győzött.

Minél előbb, minél komolyabb javaslatot várnak

Angela Merkel is úgy fogalmazott, hogy az ajtó nyitva áll a tárgyalásokhoz. Ugyanakkor megerősítette, hogy a feltételek nem adottak az európai stabilitási mechanizmus konkrét programjáról az újabb tárgyalásokhoz. Jelezte, hogy ezért nagyon pontos javaslatokat és programot várnak az európai partnerek a görög miniszterelnöktől. 

"Sürgős, hogy ezeket a javaslatokat megkapjuk azért, hogy a jelenlegi helyzetre megoldást találjunk" - fogalmazott a német kancellár. Arra is emlékeztetett, hogy "már nagyon sok szolidaritást mutatottunk Görögország irányába, az utolsó ajánlat nagyon nagyvonalú volt".

Nem áll le a bankok finanszírozása

Az Európai Központi Bank tegnap bejelentette, folytatják a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatás (ELA) folyósítását a június 26-i szinten. Hogyan működik a görög lélegeztetőgép? Az ELA-ról bővebben >>>>>

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a görög nép döntésének tiszteletben tartása mellett, "meg kell hallgatni az eurózóna 18 tagjának álláspontját is", mert "az is a demokrácia" része. "19-ünknek ugyanaz a valutája. Azaz mindenkinek felelősen kell viselkednie és szolidaritást kell tanúsítania" - mondta a német kancellár. 

Az euróövezet tagállamainak állam és kormányfői kedden rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatására, ahol Görögország várhatóan új javaslatokat terjeszt elő. 

A francia-német egyeztetés legfőbb célja az volt, hogy a görög helyzettel szemben Franciaország és Németország közös álláspontot képviseljen. 

Átállnak a franciák, ha...

A görög válságról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>>

A párizsi egyeztetés után Merkel először mondta ki azt, amit Párizs régóta képvisel: a tárgyalások folytatása előtt az ajtó nyitva áll, és azt, hogy a szolidaritás az egyik legfőbb érték Európában. A francia államfő viszont arra utalt, hogy amennyiben Athén kedden nem terjeszt elő komoly javaslatokat, az eddig hangozatott német álláspontot fogja magáévá tenni, miszerint a reformjavaslatok és a takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.

Egy görög kormányzati tisztségviselő korábban azt közölte, hogy Merkel és Ciprasz hétfőn telefonon beszélt egymással. A névtelenül nyilatkozó forrás egyéb részleteket nem árult el, csak annyit, hogy Ciprasz kedden áll elő az euróövezeti partnerek által szorgalmazott új tervvel. A görög kormány igyekszik gyors tempóban összeállítani egy mentőcsomagot, még mielőtt a bankok kifogynak a készpénzből, miután a lakosság nagy többsége nemmel szavazott a hitelezőkkel kötendő megállapodásra a vasárnap tartott referendumon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG