2p
Az amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelynek értelmében törvényes státust és munkavállalási engedélyt kap az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló. Több mint 11 millióan élnek az Egyesült Államokban engedély nélkül, sokan Las Vegasban, nem véletlen, hogy Obama éppen itt, a repülőtéren, az elnöki különgép fedélzetén írta alá a dokumentumokat.

Ne legyen csalás!

Obama a Las Vegasban, az elnöki különgép fedélzetén hagyta jóvá a memorandumokat. Ezek közül az első - a Fehér Ház tájékoztatása szerint - arról rendelkezik, hogy az érintett kormányhivatalok dogozzanak ki javaslatokat a vízumrendszer tökéletesítésére azért, hogy az hatékonyabban használhassa fel a kormányzati forrásokat, kizárja a csalás lehetőségét és csökkentse a munkaadókra és munkavállalókra nehezedő terheket. Az erre vonatkozó indítványokat az érintett szerveknek 120 napon belül kell majd előterjeszteniük.

Memorandum az "új amerikaiakért"

A második memorandum egy, az "új amerikaiak" ügyében illetékes fehér házi munkacsoport felállításáról rendelkezik, amelynek feladata, hogy javítsa a segítségnyújtást ennek a társadalmi csoportnak "a gazdasághoz és közösségeikhez való teljes körű hozzájárulásukban". Ez a testület koordinálja majd a különböző kormányzati szervek munkáját és támogatja az "új amerikaiak" polgári, gazdasági és nyelvi integrációjának felerősítését célzó stratégia kidolgozását. A munkacsoportnak szintén 120 nap áll rendelkezésére ajánlásainak kidolgozására.

"Továbbra is együtt dolgozunk majd a kongresszus tagjaival azért, hogy egy állandó reform megvalósulhasson" - jelentette ki az elnök Las Vegasban, ahol az Egyesült Államokban a legnagyobb számban élnek érvényes tartózkodási iratokkal nem rendelkező bevándorlók. "De amíg el nem jön az a nap, vannak olyan intézkedések, amelyeket a joghatóságom szerint meghozhatok, és amelyek segítenek méltányosabbá és igazságosabbá tenni a bevándorlásügyi rendszerünket, és ma reggel meghoztam az első ilyen intézkedéseket" - mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG