2p
Mentené az egészségbiztosítási törvényt, csakhogy a szenátusban már határozatot is hoztak a visszavonásának első lépéseiről.

Barack Obama amerikai elnök a kongresszusban demokrata párti vezető politikusokkal tárgyalt arról, hogyan lehetne megmenteni az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, amelyet a republikánus többségű törvényhozás megszüntetni tervez.

Az elnök Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata kisebbségének és Chuck Schumerrel, a szenátus demokrata frakciójának vezetőjével tárgyalt, de megbeszélésükön jelen voltak más befolyásos demokrata párti politikusok is.

Obamának alig több mint két hét áll rendelkezésére, hogy még utoljára tegyen valamit az országért, és bár törvénymódosításra már nincs idő, van három dolog, amivel sok borsot törhet a republikánusok és Trump orra alá. Részletek >>>>

Obama érkezése után alig tíz perccel Mike Pence megválasztott alelnök kezdett tárgyalni a kongresszusban republikánus törvényhozókkal az egészségbiztosítási törvény visszavonásának lehetőségeiről. Pence a képviselőház újjáválasztott elnökével, Paul Ryannel tartott közös tájékoztatóján megismételte: a hivatalba lépő új kormányzat első lépése az Obamacare visszavonása lesz.

Szerdán a szenátus 51-48 arányban már meg is szavazta azt a költségvetési határozatot, amely megteremti a lehetőséget a vitatott törvény nagyobb elemeinek visszavonásához. A képviselőház hasonló döntése a jövő hétre várható. A megválasztott alelnök bejelentette azt is, hogy Donald Trump egy sor olyan elnöki rendeleten dolgozik, amely "lehetővé teszi a normális hatalomátadást".

Naggyá vagy beteggé

Demokrata párti politikusok máris jelezték, hogy keményen ellenállnak az egészségbiztosítási törvény visszavonását célzó törekvéseknek. Chuck Schumer szerdán a kongresszusban azt mondta: a republikánusok jelszavát akár meg is lehetne változtatni, az "Amerikát naggyá tesszük" helyett az "Amerikát beteggé tesszük" jelszóra. Schumer egyúttal azt is jelezte: a demokraták készen állnak arra, hogy együttműködjenek a republikánusokkal egy új egészségbiztosítási törvény kidolgozásában. Igaz, hozzátette: a republikánusoknak előbb elő kell terjeszteniük azt, hogy mivel szeretnék helyettesíteni a létező egészségbiztosítási törvényt, a demokraták ezt követően döntik el, hogyan reagáljanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG