2p
A magyar kormánynak az a célja, hogy teljes foglalkoztatottság legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint hisz abban: a világ tartozik minden embernek annyival, hogy megadja a lehetőséget arra, hogy saját munkájából tartsa el magát és családját.

"Azért javul a foglalkoztatottság, mert többen dolgoznak. Elhagytuk ugyan a 4 milliós számot, de a cél az 5 millió" - mondta Orbán múlt héten a Kossuth Rációban. Részletek >>>

A kérdés az, hogy meg tudjuk-e szervezni az országot úgy, hogy ez valósággá váljon – tette hozzá.

Orbán Viktor azt is elmondta: bár az országban már 9 százalék alá csökkent a munkanélküliség, "de lesz még munkánk a következő négy esztendőben is", de a cél nem változott, "egy olyan világot akarunk Magyarországon felépíteni, ahol minden ember meg tud élni a fizetéséből".

Ózdi jövő

A kormányfő szólt arról, hogy azon városokra, Ózdra, Dunaújvárosra, Komlóra, Salgótarjánra, amelyek egykor ipari fellegvárak voltak, és fantasztikus eredményeket értek el még az előző rendszerben az emberek, és amelyek az ország büszkeségei voltak, ám hanyatlani kezdtek, különleges figyelmet kell fordítani.

"Akkor tudjuk leginkább magunkkal,  meg az emberekkel is elhitetni, hogy Magyarországnak van jövője, ha kiderül, hogy ezeknek a városoknak is van jövője", hihető és biztató jövőt nyitunk ezen városok előtt - mondta Orbán Viktor.

Visszafordultunk az omlás elől

Úgy fogalmazott, hogy az ország 2010-ben nem állt a lábán, "sőt térdre volt ereszkedve, erősen kétséges volt, hogy sikerül-e felállnia, ráadásul saját erőből".

Az ország vissza tudott fordulni a gazdasági összeomlással fenyegető szakadék széléről, "saját lábára tudott állni, és dolgozni kezdett", Ózdnak a felállás azt jelentette, hogy a kormány megszabadította a várost 4,7 milliárd forintos adósságától, idei költségvetését tiszta lappal tudja indítani - mondta a kormányfő.

A most kezdődő 2,5 milliárd forintos ózdi beruházásról szólva a miniszterelnök azt mondta: a leendő digitális központ az egész országot szolgálja majd ki. Jelenleg az ország 160 közintézményében ezer diplomás ember dolgozik azon, hogy különböző kulturális értékeket digitalizáljon és elérhetővé tegye nagy távolságból is az érdeklődők számára. Ennek az ezer embernek nagy része közmunkában dolgozik és rendkívüli értéket állít elő- mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG