5p
Orbán Viktor magyar és Horst Seehofer bajor miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott ma délelőtti találkozójukról, ám az udvariassági körökön, valamint eddigi menekültügyi álláspontjukon kívül lényegében nem árultak el semmi lényegeset. Orbán nulla menekültet akar, de fizeti részét a török segélyből. Talán majd a hétfői török-német csúcs után kiderül valami.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mai megbeszélésünk célja nem az volt, hogy gyengítsük Angela Merkelt, vagy a német kormányt – kezdte sajtótájékoztatót Orbán Viktor. Mi egy erős német kormányban, erős német kancellárban, a CDU és a CSU sikerében vagyunk érdekeltek. Ez nem a német választási kampányról szólt, a találkozót nem befolyásolta a német belpolitika – állította Orbán.

A magyar történelem azt tanította, hogy lehet ugyan Berlinbe rövidebb úton is eljutni, például légvonalban, de az okos ember Münchenen keresztül megy Berlinbe – mondta Orbán. (Nyilván ez képletesen értendő, hiszen a térképre ránézve földrajzilag Csehországon keresztül közúton és vasúton is jóval rövidebb az út – a szerk.) Orbán méltatta Bajorország szerepét a magyar történelemben.

Minket mindig is megértett Bajorország

Amikor a migránsválság ránk rúgta az ajtót, akkor Bajorország megértéssel fogadta, amit Magyarország tett, nem volt semmilyen negatív visszhang – állította a magyar miniszterelnök. Németország a legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, ezen belül Bajorország jelentősége is nagyon nagy. Magyarországon százezer munkahelyet működtet, több mint kétszázezer embert tart el az itt működő 2330 bajor vállalat.

Abban maradtunk Seehofer elnökkel, hogy továbbra is kapcsolatban maradunk egymással, és napirenden tartjuk az európai és a migránsokkal kapcsolatos kérdéseket – fejezte be Orbán konkrétumok említése nélkül.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó...

Seehofer is méltatta a két ország barátságát, kereskedelmi kapcsolatait és gratulált a magyar gazdaság jó mutatóihoz. Szerinte beszéltek üzleti lehetőségekről Orbánnal, de ennek részleteiről a siker érdekében nem akart beszélni. Reményét fejezte ki, hogy hétfőn a Törökországgal rendezendő csúcs sikeres lesz, hatékony nemzetközi megoldás fog születni. Meghívta Orbánt Ingolstadtba, szülővárosába, amit Orbán elfogadott. Seehofer azt mondta, „nagyon elégedett vagyok ennek a beszélgetésnek a tartalmával”.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta, a törökökkel való megállapodást a magyar külpolitika fontosnak tartja. „Ez még akkor is igaz, ha itt egy megjegyzést kell tennünk. A törökökkel való tárgyalás és megegyezés nem pótolja a saját határaink önerőből történő megvédését” – tette hozzá. Miközben tárgyalunk a törökökkel, nem adhatjuk fel azt a törekvésünket, hogy Európa határait akár magunk is meg tudjuk védeni. Ez jogos elvárás Brüsszellel szemben – mondta Orbán.

Pénzt adunk, vízumot nem

A törökökkel való megállapodás, tudjuk, pénzbe fog kerülni, az ebből ránk eső részt vállaljuk, ez nem lesz akadálya a megállapodásnak. Azt is megértjük, hogy Törökország polgárai szabadon szeretnének mozogni az EU-ban, de első helyen Ukrajnát preferáljuk, másnak nem adhatjuk meg hamarabb az unióban való mozgás és belépés jogát, mint nekik – szögezte le Orbán.

(Fotó: Kormany.hu videóközvetítés)

A migrációban a nullát tartjuk optimálisnak, semmilyen olyan megállapodást nem támogatunk, ami migránsok Magyarországra telepítését okozza – ismételte meg sokadszor a magyar miniszterelnök. Az egyes szám is sok, légmentesen zárjuk a határainkat, és különválogatjuk a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól – állította. Ezekkel a megszorításokkal támogatjuk Németország és Angela Merkel tervét.

A szent szerződések

Kérdésre válaszolva Seehofer is azt mondta, hogy ha nem sikerül európai szinten hatékonyan csökkenteni a menekültek számát, akkor nemzeti megoldásokra van szükség. Ez az álláspontja saját bevallása szerint hónapok óta változatlan.

Orbán szerint az EU-ban két kultúra él egymás mellett, az egyik a szerződések betartásának kultúrája, a másik a szerződések félretolásának kultúrája. Nemcsak a migránsválságban, hanem például az euróválságban is. Szerinte ha a szerződések meg nem tartásának kultúráját tovább engedjük, akkor megássuk Európa sírját. „A fundamentumok a szerződések” – így Orbán.

Azért pendülök egy húron

„Én azért pendülök Seehofer úrral egy húron, mert Bajorország is a szerződések betartásának kultúráját akarja” – mondta. Abban erősített meg Seehofer úr látogatása, hogy nem vagyunk egyedül a szerződések betartásában. De megismétlem, a német politikára nézve a mai találkozó semmit nem jelent – tette hozzá.

Soha nem értettem meg, hogy azoknak az országoknak, amelyek az EU külső határaival rendelkeznek, miért nem nyújtottunk már korábban segítséget – mondta Seehofer a balkáni, görögországi helyzettel kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón kérdéseket csak a magyar „királyi televízió”, a Reuters és két német médiavállalat munkatársai tehettek fel.

(Seehofer látogatásának előzetes német visszhangjairól itt, Orbán Viktor reggeli beszédéről pedig itt írtunk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG