3p
Nagyon komoly bérkülönbségek vannak az Egyesült Királyságban.

A legnagyobb brit vállalatok vezetőinek jövedelme csaknem 50 százalékkal emelkedett az elmúlt öt évben, és egyes óriáscégek igazgatóinak éves jövedelme több ezerszer magasabb a brit alkalmazotti átlagkeresetnél - áll a legnagyobb brit szakszervezeti szövetség (TUC) vasárnap ismertetett elemzésében.

Ez még semmi

A szervezet éves kongresszusának kezdetére időzített jelentés szerint a TUC által elvégzett kutatások kimutatták, hogy a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó legnagyobb tőkeértékű vállalatok vezetőinek teljes javadalmazása átlagosan 47 százalékkal nőtt 2010 és 2015 között, miközben az alkalmazotti átlagbér csak 7 százalékkal emelkedett ugyanezen idő alatt, és reálértéken még mindig jelentősen elmarad a globális pénzügyi válság előtti szinttől.

A TUC adatai szerint a FTSE-100-as cégek igazgatói jelenleg átlagosan 3,4 millió fontot (1,3 milliárd forintot) keresnek évente, 123-szor többet a brit alkalmazotti átlagbérnél. A különbség 2010-ben 89-szeres volt. Az átlagon belül azonban vannak ennél sokkal kirívóbb különbségek. A szakszervezeti szövetség adatai szerint például Sir Martin Sorrell, a világ legnagyobb reklámcége, a WPP vezérigazgatója tavaly 70 millió fontot keresett; ez az alkalmazotti átlagjövedelem 2500-szorosa.

Lehetetlen utólérni

A TUC szerint Sir Martin óránkénti jövedelme is több volt, mint amennyit egy-egy brit alkalmazott évente átlagosan hazavisz: a WPP vezére egy óra alatt több mint 38 ezer fontot keresett 2015-ben, jóllehet az éves alkalmazotti átlagbér nem éri el a 28 ezer fontot. A szakszervezeti szövetség szerint ez azt jelenti, hogy Sir Martin Sorrell nem egészen háromnegyed óra alatt keres annyit, mint egy átlagos brit vállalati alkalmazott egy év alatt. A WPP vezetőjének éves jövedelméből 4479 tanárt vagy 1920 egészségügyi szakdolgozót lehetne megfizetni - hangsúlyozza a TUC vasárnap közzétett jelentése.

Az elemzés a kiugróan magas jövedelmű FTSE-100-as nagyvállalati vezetők között említi Rakesh Kapoort, a Reckitt Benckiser háztartás-vegyipari és higiéniai termékeket gyártó vállalatcsoport vezetőjét is, aki tavaly 23 millió fontot keresett, és Jeremy Darroch-ot, a Sky médiacsoport igazgatóját, akinek tavalyi jövedelme megközelítette a 17 millió fontot. Frances O'Grady, a TUC főtitkára a jelentéshez fűzött kommentárjában úgy fogalmazott: miközben brit családok milliói tapasztalják életszínvonaluk romlását, a vállalatigazgatók javadalmazása "már a sztratoszférában jár".

O'Grady szerint Theresa May brit miniszterelnöknek e "megdöbbentő" jövedelmi adatok miatt is teljesítenie kell azt az ígéretét, hogy a vállalatok igazgatótanácsaiban kötelező jelleggel helyet kell kapniuk az alkalmazotti állomány képviselőinek. Theresa May nemrégiben maga is "irracionálisnak és egészségtelennek" minősítette az alkalmazotti és a vállalatvezetői fizetések közötti egyre növekvő különbséget, és a kiugróan magas igazgatói jövedelmek korlátozását helyezte kilátásba, bár ennek módjáról a brit kormány egyelőre nem közölt részleteket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG