2p
Szépen lassan összegyűlik a világ elitje a svájci síparadicsomban.

Az amerikai pénzügyminiszter üdvözölte a dollár gyengülését Davosban, ahol a 48. Világgazdasági Fórumon más magas rangú amerikai tisztségviselőkkel együtt arra buzdította a jelenlévőket, hogy hajtsanak végre nagy befektetéseket az Egyesült Államokban.

Steven Mnuchin, aki Donald Trump amerikai elnök látogatása előtt egy nappal szólalt fel Davosban, hangsúlyozta, hogy a piacok nagyon kedvezően fogadták az adók csökkentését célzó, decemberben elfogadott reformokat. Megismételte, hogy a Fehér Ház célja a gazdasági növekedés ütemének 3 százalékra, vagy annál is erősebb ütemre emelése.

A dollár több mint hároméves mélypontra gyengült a főbb devizákkal szemben szerdán azon aggodalmak fokozódására, hogy az amerikai deviza hozamelőnye elkezd csökkenni, ahogy a világ legnagyobb központi bankjai elindulnak masszív gazdaságélénkítő intézkedéseik leépítésének útján.

A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 2014 decembere óta először a 90 pontos küszöb alá esett kedden. Szerda délelőtt, 11 óra körül 0,49 százalékos mínuszban, 89,44 ponton - eddigi napi mélypontja, a 89,41 pont közelében - állt az index.

Az eurót ugyanekkor 1,2344 dolláron jegyezték, napi szinten 0,37 százalékkal erősödött a közös európai pénz. Eddigi napi maximumán, 1,2356 dolláron több mint hároméves csúcson, ugyancsak 2014 decembere óta a legerősebb szinten járt az euró árfolyama.

Miért jön Trump Davosba?

Gary Cohn, Trump elnök gazdasági főtanácsadója sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnök Davosban azt az üzenetet akarja átadni a világnak, hogy az Egyesült Államok nyitott az üzletek iránt. Trump arra buzdítja majd a globális nagyvállalatokat, hogy az amerikai adóreform előnyeit kihasználva fektessék be tőkéjüket az Egyesült Államokban.

Azt akarjuk, hogy a világ fektessen be Amerikában, és hozzon létre munkahelyeket az amerikai dolgozók számára.

Trump beszédében megerősíti, hogy egy virágzó Amerika jó dolog az egész világ számára - mondta a főtanácsadó, aki ugyanakkor megismételte azt a gyakran hangoztatott álláspontot, miszerint a szabadkereskedelem csak akkor jó választás, ha igazságos és kölcsönös érdekeken alapul, és az Amerika először szlogen nem jelenti azt, hogy csak Amerika.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG