3p
Finanszírozásának 1 százalékát költötte 2013-ban Magyarországra az EIB, az összeg még így is forint százmilliárdokra rúg.

Pluszpénz a válságra

Több mint harmadával, 37 százalékkal növelte finanszírozási tevékenységét 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Beruházási Bank (EIB) - ismertette a pénzintézet éves sajtótájékoztatóján a bank elnöke, Werner Hoyer. A német bankár elmondta, hogy 2013-ban azzal a céllal igyekeztek minél több projekt finanszírozásában részt venni, hogy "rendkívüli időkre rendkívüli választ adjanak", ehhez pedig 10 milliárd eurós tőkeinjekciót kaptak a részvényesektől, az EU 28 tagállamától, és most a bank arról ad számot, hogy mihez kezdett ezzel az összeggel. "Dióhéjban: a bank teljesítette vállalásait" - közölte Hoyer, aki azt is kijelentette, hogy a továbbiakban is mindent megtesznek, hogy segítsék a válság leküzdését.

Ki mennyit kapott?

Az EIB 2013-ban 75,1 milliárd euró (mintegy 23,5 ezermilliárd forint) finanszírozást nyújtott, ennek pedig mintegy 90 százalékából, 67,1 milliárd euróból az Európai Unió tagállamaiban valósultak meg beruházások. Az országok szintjére lebontott adatokból kiderül, hogy Magyarországon a bank 2013-ban 755 millió euró (236,5 milliárd forint) finanszírozást nyújtott, ez a bank tevékenységének 1,1 százalékát tette ki.

A legtöbb pénzt, 10,6 és 10,3 milliárd eurót Spanyolországba és Olaszországba helyezte ki az Európai Beruházási Bank, Németországban és Franciaországban 7,4 illetve 7,8 milliárd euró értékű finanszírozást nyújtott az EIB. A legkevesebb hitelt, 35-40 millió eurót lett és luxemburgi projektek megvalósulásának támogatására helyezte ki az unió beruházási bankja.

Hoyer kiemelte: az EIB 2013-ban csaknem megduplázta a kis- és közepes vállalkozások (kkv), valamint a közepes piaci kapitalizációjú vállalatok támogatását. A közlemény szerint Európa szerte 2,8 millió embert foglalkoztató 230 ezer kisvállalkozás kapott valamilyen formában támogatást az EIB-től, összesen 21,9 milliárd euró összegben.

Amin még változtatni kell

Hoyer arra is kitért, hogy a befektetések szintje továbbra is elmarad a válság előtti szinttől, ez pedig rontja a tagállamok növekedési potenciálját. Hoyer szerint a versenyképesség is romlik, mert a világ többi részén jóval magasabb a technológiai és innovációs befektetések szintje, mint az EU-ban és a tagállamok többségében, ezért a versenyképesség növelése érdekében ezekbe a területekbe kell jelentősen többet invesztálni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG