1p
Pénzügyi csúcsszerv vezetője lehet Matolcsy, az MNB-t ugyanis összevonnák a PSZÁF-fal. Az ötletet egyszer már Bajnai Gordon is felvetette, majd nekigyürkőzött Orbán Viktor is.

Matolcsy György még utolsó miniszteri munkanapjain is intézkedett róla, hogy több jogosítványa legyen jegybankelnökként, az Origo.hu információja szerint még több hatalom koncentrálódhat a kezében, újra előkerült a régi terv: összevonnák a jegybankot a PSZÁF-fal.

Matolcsy György: egyre feljebb?



Hatékonyabb is lehet a hitelprogram

Jobb lenne az MNB gazdaságösztönző csomag hatékonysága, ha a kormány garanciát adna a program mellé a résztvevő bankok kockázatainak enyhítésére. London elemez >>>

A kormány már korábban is tervezte a pénzügyi felügyelet és a Nemzeti Bank összevonását, az elképzelés nem példa nélküli, a szomszédos Szlovákiában és a cseheknél is ilyen csúcsszerv működik, sőt korábban még Bajnai Gordon kormányfőként is előhozakodott az ötlettel 2009-ben.

A korábban sokat támadott, majd végül a 2011-ben módosított jegybanktörvényben megmaradt az összevonás lehetősége, a kormány garanciát vállalt ugyanakkor arra, hogy csak Simor mandátumának lejárta után foglalkoznak majd újra a kérdéssel.
A korábban tervezett módosításoknál az uniós szervek amúgy nem magát az összevonást kifogásolták, hanem a jegybank függetlenségét féltették. Az akkori elképzelések szerint ugyanis Simor András korábbi jegybankelnök az új csúcshatóság alelnöke lett volna (tulajdonképp így el tudták volna mozdítani az MNB éléről), annak elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezte volna ki 6 évre.

A terv most leporolható, az Origo.hu banki és jagybanki forrásokból úgy értesült, az MNB-ben már elkezdtek dolgozni azon, hogyan lehetne összevonni a két szervezetet. A portál úgy tudja, annak vezetője Matolcsy György lenne, aki így még több jogosítvánnyal rendelkezhetne, de vezető tisztséget kaphatna az MNB hitelösztönzésért felelős igazgatója, Nagy Márton is - állítólag a tervezett átszervezés kereteit is ő dolgozza ki. Nagy kérdés, hogy mi lesz Szász Károllyal, aki jelenleg a PSZÁF-ot vezeti. A végleges döntést nem kapkodják el, lehet, hogy idén még nem is kerül a törvénytervezet a parlament elé.

Az MNB az Origo.hu megkeresésére nem cáfolta a hírt, a PSZÁF szóvivője, Binder István az MTI-nek ugyanakkor azt mondta, egyelőre nincs tudomásuk összevonásról.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
Pénzügyi szektor A Revolut Bank megkezdi a magyar bankszámlák bevezetését az új ügyfelek számára
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 12:17
A magyar bankszámlák bevezetése újabb lépést jelent a Revolut stratégiájában.
Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG