1p
Varga Mihály olyan lendülettel adóztatja a bankokat, amilyen svunggal az állam bankokat vásárol. Év végére teljesen újrarajzolhatják a pénzügyi piac erőviszonyait. A bankok most újabb 80 milliárdot fizethetnek, Varga szerint a tranzakciós illetéket maguk vállalták korábban. A különadó új neve: pótlólagos befizetés.

Ügyesek voltak a banki ügyfelek és racionalizálták a banki költségeiket, a tranzakciós illeték így jóval elmaradt az előirányzattól, annak nagyjából 12%-a folyt eddig be a költségvetéshez. Varga Mihály ennek kapcsán korábban még azt is mondta, hogy nagyon nehéz volt megjósolni előre, hogy mennyi pénz jöhet be ebből az adónemből. Emiatt lehetett, hogy alig folyt be valami ebből a tételből eddig a büdzsébe. Úgy tűnik, a kormány igyekszik kőbe vésni a tervezett bevételeket, ha már az ötször módosított költségvetés számaival ez nem jött össze.

9 nap alatt 3 adót emeltek meg - és egy újat találtak ki.



80 milliárdos teher, mert rosszul kalkulált az NGM

A nemzetgazdasági miniszter ma reggel nyújtott be módosítóindítványt, melyben az áll: "annak érdekében, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók (természetesen a kincstár, tehát az állam kivételével - a szerk.) eredeti vállalásuknak megfelelően járuljanak hozzá a tranzakciós illetékbefizetési kötelezettségük, az illeték elmaradását pótló egyszeri befizetésre kötelezettek a 2013-as évben".

Ez azt jelenti, hogy a január-április időszakban befolyt illeték 208%-ának befizetésére kötelezik a bankokat. A tranzakciós illeték érinti a kincstári kört is, de az Államkincstárnak nem kell fizetnie. Az év első négy hónapjában alig 40 milliárd folyt be a költségvetéshez, ez azt jelenti, hogy 80 milliárd forintot kell befizetnie a pénzügyi szektornak. Az "elmaradást" a bankoknak szeptembertől decemberig kell négy egyenlő részletben befizetniük majd a költségvetésbe, annak mértékét is nekik kell majd megállapítaniuk (valójában nem azt fogják persze kiszámolni, hogy mennyi adót kellett volna befizetniük - ez az NGM logikáját követve is embert próbáló feladat volna - hanem csak egy egyszerű százalékszámítást kell elvégezniük).

Az indoklás már ott sántít, hogy a pénzügyi szervezetek vállalták volna a tranzakciós illetéket - azt egyeztetés nélkül kapták a nyakukba tavaly októberben, még Matolcsy Györgytől. Patai Mihály, a Bankszövetség azóta újraválasztott elnöke le is mondott emiatt. Aligha gondolta volna, hogy Varga mellett is hasonló dolgokat kell átélnie. A második Varga-csomag bejelentése előtt ugyan egyeztettek, de a szövetség nem bólintott rá az újabb banki sarcokra, a Matolcsy bőrébe bújt Varga ráadásul a megszorításokat bejelentő sajtótájékoztatóján elfelejtett említést tenni egy újabb bujtatott bankadóról.
A kormány ugyanis az átvállalt önkormány adósságot is megadóztatta volna, vagyis nem fizette volna vissza a bankoknak a teljes kintlevőséget, mondván: az állam jobb adós (eleve érdekes észjárás, hogy az a jobb adós, aki nem fizeti vissza a teljes adósságot...). Mivel itt felmerült, hogy ez részleges államcsődnek is minősülhet, a kormány visszavonulót fújt. Már tegnap lehetett tudni, hogy a kormány fél a hitelminősítők újabb kritikájától, így egy ma benyújtott másik módosítóval elállt ettől a szándékától. A bújtatott adó helyett lesz majd pótbefizetés, amiből kétszer annyi ütheti majd a kormány markát, mint amennyit az "adósságadóból" terveztek beszedni...

Terjeszkedik az állam

100 forintot berakok, 99,98-ot visszakapok - mi az?
A Varga-csomag elveheti a kedvünk a rövid távú öngondoskodástól, simán előfordulhat, hogy kevesebb pénzt veszünk ki egy fix kamatozású betétből, mint amennyit oda beraktunk. Számoltunk >>>

A bankokat az sem nyugtathatja meg, hogy a javaslat azzal zárul, 2014. január elsejétől hatályon kívül helyezi a pótlólagos befizetésről rendelkező jogszabályt - hiszen ez a 80 milliárdos teher is a semmiből bújt elő, és az NGM még csak az első négy hónap adataira alapozva hozott döntést, ismételten egyeztetés nélkül. És hol van még az év vége?

A banki ügyfeleknek pedig azzal kell beérniük, hogy Varga Mihály szerint ezeket a plusz terheket a bankok nem fogják majd áthárítani rájuk, hiszen nagy a verseny a pénzügyi szolgáltatók között. A tegnapi nap után annyi bizonyos, hogy a piacon komoly pozíciókat épít ki az állam, miközben a megtakarítási piacon a folyamatosan csökkenő kamatkörnyezetben már eddig is komoly vetélytárs volt az állam.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG