2p
Az alapítványi balhé korántsem fejeződött be a 200 000 forintos büntetéseknél: a közpénzek felelőtlen szórása miatt milliós büntetést kapott a jegybank.
(Fotó: Kormany.hu)

Nem áll meg a piti, intézményenként 200 000 forintnál a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak büntetése - írja az Index. A lap szerint a közpénzek milliárdjait Matolcsy haverjaira költő Pallas Athéné Alapítványok újabb pénzbírságot kapnak, mivel egyetlen esetben sem írtak ki közbeszerzést.

Az ügyészség hétfőig 63 szerződés esetében kérte a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslását. A büntetések mértéke a szerződés értékének maximum 15 százaléka lehet, ahogy a lap is megjegyzi, ez egy többmilliárdos tételnél már nem aprópénz lenne, ha pedig még ennél is súlyosabb az eset, a szerződés érvénytelenítése is megtörténhet.

Matolcsy György alapítványai eddig három esetben buktak meg a döntőbíráknál:

  • 30 millió forintos büntetést kapott a PADA, mert a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Magyar Építőt közbeszerzés nélkül bízta meg egymilliárdért egy villaépület átépítésével.
  • Jött még egy 1,8 millió forintos bírság is a PADA-nak: havi 5 millióért bíztak meg egy kis céget, a Friday Creative-t a doktori programok irányításával.
  • Egy 165 ezer forintos bírság is becsúszott, mert szintén közbeszerzés nélkül bíztak meg egy kis céget építési munkálatok videós rögzítésével.

Ahogy az is Index megjegyzi: ugyan bőven lesznek még büntetések, de Matolcsy György jegybankelnöknek nem kell annyira aggódnia, hiszen a pénzbírságot közpénzből, a magyar adófizetők pénzéből fizetik majd ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG