4p
Húz az export, szépen nőtt az exporttöbblet.

Áprilisban a kivitel volumene 8,8, a behozatalé 3,9 százalékkal, az aktívum 558 millió euróval nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 2016 első négy hónapjában  a külkereskedelmi mérleg többlete 3,4 milliárd euró volt - közölte második becslését a KSH.

2016. áprilisban a kivitel értéke 8 milliárd euró (2500 milliárd forint), a behozatalé 7 milliárd euró (2192 milliárd forint) volt.

2016. áprilisban az egy évvel korábbihoz képest Euróban kifejezve az export értéke 5,2 százalékkal nőtt, az import 2,2 százalékkal csökkent.

A külkereskedelmi aktívum 558 millió euróval nőtt, és 989 millió eurót tett ki. (Az egyenleg értéke 30 millió euróval magasabb az első becslésben közölt értéknél.)

A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 10,5, a behozatalban 1,2 százalékkal bővült. A közúti járművek importvolumene közel ötödével nőtt – az újabb beruházások, az állami flottavásárlások, illetve az új modellek gyártása folytán. Ezekkel összefüggésben az exportvolumenük 10 százalék körül bővült. Az energiafejlesztő gépek forgalma mindkét irányban közel negyedével nőtt, leginkább a járműgyártáshoz kapcsolódóan.

Az importban a legnagyobb forgalmú villamosgépek behozatala (főként az elektronikus integrált áramkörök és mikroszerkezetek forgalomnövekedése miatt) 10 százalékot megközelítően, kivitele (nagyrészt a kapcsolótábla, -panel, -tartó keresletnövekedése folytán) kismértékben lett több. Az árufőcsoport átlagát meghaladóan bővült az általános rendeltetésű ipari gépek behozatala, illetve a híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülékek kivitele (ez utóbbi többek között a termelés kapacitását növelő, közelmúltban végrehajtott beruházásoknak köszönhető).

A feldolgozott termékek export- és importvolumene egyaránt 9,1 százalékkal nőtt. A fémtermékek export- és importforgalma az autóipari fellendülés, az iparágat érintő beruházások következtében tizedével, a vas és acél behozatala ötödével, kivitele negyedével nőtt. A gumigyártmányok behozatala az autóipari megrendelésekhez kapcsolódóan hatodával emelkedett. A szakmai, tudományos ellenőrző műszerek importja főként a gyógyászati műszerek forgalomnövekedése miatt hatodával, exportja az automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülékek bővülő kereskedelme folytán ötödével lett több. A gyógyszerek kereskedelme kifelé és befelé is kismértékben csökkent a tavaly ilyenkori magas bázishoz képest. A lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó ruházati cikkek és öltözék-kiegészítők importforgalma az előző hónapokhoz hasonlóan magas értékű volt, volumenben hatodával nőtt.

Az energiahordozók importvolumene 7,3 százalékkal csökkent. A természetes és mesterséges gáz behozatala harmadával bővült – a forintárak nagyarányú csökkenése mellett. A kőolaj és kőolajtermékek importvolumene hatodával lett kevesebb, a forintárak közel 30 százalékos csökkenésével párhuzamosan. A kisebb részarányú villamosenergia-behozatal importvolumene 10% körüli mértékben csökkent.

Viszik a cukrot

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 1,6 százalékkal csökkent, az importé 10,3 százalékkal emelkedett. A gabonakivitel volumene – a kukoricaexport nagymértékű csökkenése folytán  – negyedével esett, leginkább Románia és Hollandia viszonylatában.

A cukorimport több mint 40 százalékkal nőtt, részben az uniós cukorkvóta kivezetése miatti felvásárlás következtében. A zöldségfélék és gyümölcsök kivitele több mint tizedével bővült – a növekvő gyümölcs- és zöldségléexport miatt. Két számjegyű bővülés jellemezte a hús- és húskészítmény behozatalát (főképp az elkészített és konzervált húsét, sertéshúsét), illetve az élő állat (elsősorban élő szarvasmarhafélék) kivitelét is. A kisebb részarányú dohány és dohányáru a külkereskedelem mindkét irányában a másfélszeresére nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG