4p
Jó lenne, ha az álomszerű teljesítmény fennmaradna az EU-s pénzcsapok elzárása után is.

A Raiffeisen előrjelzése szerint az idén 3,2 százalékos gazdasági növekedés és az év második felében 3 százalék feletti infláció várható, ami jövőre megközelítheti a 4 százalékot is - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője sajtó-háttérbeszélgetésen, csütörtökön Budapesten.

Minden rendben?

Hozzátette: a magyar makrogazdaság egészséges, kiegyensúlyozott "korszakát éli", szép lenne, ha ez a pálya fennmaradna akkor is, amikor sokkal kevesebb uniós forrás érkezik majd. A növekedésben előrelépés, a költségvetésben egyensúly alakult ki, és az inflációban is jelentős változás indult - sorolta.

Elmondta, a 3-as szám mentén alakulhatnak az idén és a következő években a fontos gazdasági mutatók, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése és az infláció, valamint a GDP-arányos államháztartási hiány is. A versenyképességi tanácsról elmondta, jó dolognak tartja, hozzátéve, hogy az euróövezetben előírás is egy ilyen testület felállítása. Úgy vélte, a "legtöbb teendő az állam környékén van",  és a legfőbb feladat, hogy csökkenjen az ország leszakadása.

Ennyiért tankolhatsz idén

A Raiffeisen prognózisa szerint nem lesz nagy üzemanyagár-csökkenés az év második felében, viszont az élelmiszerek és a szolgáltatások terén egyre erősebb az áremelkedés. Így az infláció az év második felében tartósan 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó lesz, majd jövőre tovább erősödik és egyre közelebb kerül a 4 százalékhoz.

A szakértő szerint továbbra is a lakossági fogyasztás a "legerősebb bástyája" a növekedésnek, a bank idén 11-12 százalékos bérnövekedést prognosztizál átlagosan. Elmondta, az államháztartás GDP-arányos hiányát is 3 százalék környékére várják jövőre, idén is a kormány által előrejelzett 2,4 százaléknál magasabb lehet a mutató. Ennek legfontosabb magyarázata, hogy 2018 és 2019 is választási év lesz - mondta.

Úgy vélik, a kormány minél jobban igyekszik majd kihasználni a fiskális mozgásteret, hozzátéve, hogy további költségvetési intézkedéseket várnak, nyugdíjemelést és adócsökkentést tartva leginkább valószínűnek.

Hogy teljesít a világ?

Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője szerint az euróövezetben egyre erősebb, idén 2 százalék körüli gazdasági élénkülés várható, aminek továbbra is a lakossági kereslet a fő húzóereje. Pozitívumként emelte ki, hogy a beruházási és fogyasztói bizalmi indexek többéves csúcson vannak, ami idővel látható lesz a reálgazdasági statisztikákban is.

A szakértő szerint idén 1,8 százalék körül alakulhat az infláció az euróövezetben a tavalyi 0,2 százalék után. Úgy vélte, ez elég lehet arra, hogy elkezdjenek változni a kamatpálya-várakozások és 2018 második felében, utolsó negyedévében várható az első kamatemelés az Európai Központi Banknál (EKB).

Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője elmondta, az Egyesült Államok gazdasága stabil és erős, a munkanélküliség 10 éves mélyponton van, 4,5 százalékon, a teljes foglalkoztatottság küszöbén. Úgy vélte, a 2 százalékos inflációs cél meghaladása nem gond, van tér arra, hogy akár 2,5 százalékig is emelkedjen, aminek elsősorban az olaj világpiaci árának megugrása lehet az oka.

A szakértő szerint a piac két kamatemelést vár az idén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, júniusban és szeptemberben, amihez hozzájárul, hogy óriási, 4000 milliárd dollárra rúgó mérlegfőösszegének csökkentése is szóba került, amivel elodázzák a további kamatemelést. Kitért arra, hogy az OPEC május végén dönt a kitermelés-csökkentés meghosszabbításáról, ami valószínűleg bekövetkezik, ha Szaúd-Arábia vállalja nagy részét. A szakértő nem számít a nyáron nagy olajáremelkedésre, de ősszel már lehetséges.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG