3p
Kiemelkedő évet zárt a magyar szállodaipar 2016-ban.
A 2006-os eredményeket értékelő elemzés szerint jelentősen emelkedett a szállodák forgalma és a turizmus minden mutató rekord szintre emelkedett – tette közzé a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A bruttó szobaárbevétel csaknem 12 százalékkal 212,6 milliárd forintra nőtt, míg a szállodák teljes forgalma 9,7 százalékkal több mint 360 milliárd forintra emelkedett.  A Balatonon a szállodák forgalma 8,5, szobaárbevételük több mint 12 százalékkal bővült.

Az év utolsó hónapjában országosan 21,4 százalékkal, Budapesten 22,2 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma, míg egy évvel korábban a migránsválság és a párizsi merénylet miatt csökkent a beutazó forgalom. Az MSZÉSZ szerint a mostani eredményekhez a tavaly év végi erős keresletnövekedés is hozzájárult.

Egyre több külföldi keres szállást a fővároson kívül: a vidéki hotelekben több mint 10 százalékkal, míg Budapesten csupán 5,2 százalékkal volt több külföldi vendég. A főváros alacsonyabb keresletét azonban ellensúlyozták a magasabb szobaárak. Tavaly a háromcsillagos szállodák teljesítménye fejlődött leginkább Magyarországon. A teljes forgalomnak 51,1 százaléka, a szobaár bevételnek 46,7 százaléka realizálódott a Budapesten kívüli szállodákban.

Egyre többen jönnek a Távol-Keletről

A magyarországi szállodákban az összes külföldi vendégéjszaka 80,4 százalékát az Európából érkező vendégek töltötték el, 10,7 százalék az Ázsiából, 7,5 százalék az Amerikából érkezett vendégekre jutott. Tavaly az EU-ból 7,5 százalékkal, az európai országokból csaknem 7 százalékkal, míg Ázsiából 14,3 százalékkal nőtt a kereslet. A legnagyobb beutazó piacok közül különösen erős növekedés volt Csehországból (+20,2 százalék) és Romániából (+16,6 százalék) is.

A legnagyobb beutazó piacról, Németországból évek óta először növekedés történt 2016-ban, 0,3 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. Bár lassabban, de folytatódott a kereslet leépülése az orosz piacról, éves szinten 5,3 százalék volt a vendégéjszakák számának csökkenése, miközben az orosz-ukrán konfliktus ellenére Ukrajnából 24,4 százalékkal több vendég érkezett.

Tavaly Magyarországon összesen 15 hotel nyílt, ebből 12 vidéken. Év végén 55 ezer 222 szoba állt a turisták rendelkezésére, ami 1,2 százalékos növekedés éves szinten. Az előkészítés vagy építés alatt álló szállodák adatai alapján a következő két évben 22 szálloda nyílhat meg Budapesten és 15 vidéken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG